születésnap - karácsony

Ma lettem tizennyolc éves. Zsírállat :) Majd kifejtem hogy ez miért is jó :) Most megyek családozni...
Mindenkinek aki ezt még most is olvassa, áldott, békés Karácsonyt kívánok!

mese

Lázár Ervin: A manógyár

Zsiga föstő fest

Zsiga föstő az Isaszeg felé eső faluvégen lakott, amivel persze nem mondtam sokat, hiszen amióta a föld gömbölyű, minden falu minden vége Isaszeg felé esik. De Zsiga föstő akkor is a falu Isaszeg felé eső végén lakott, amikor még a föld nem volt gömbölyű. Na ugye, így már egészen más! Ebből egyfelől napfénynél világosabban következik, hogy amit elmesélek, az réges-réges-régen történt, másfelől az is látszik belőle, hogy aki nem akarja, annak nem kötelező elhinni színes-színig igaz történetemet. De aki elhiszi, az tudja jól, hogy ekkoriban az egész világ fehér volt. A hófehér égbolt alatt, a hófehér földön, a hófehér tengerek partjain hófehér erdők lombosodtak, hófehér folyók kanyarogtak a hófehér hegyek között, hófehér tehenek ittak a hófehér habokból, a hófehér réteken hófehér fűszálak lengedeztek, s a hófehér fűszálon hófehér katicabogár sétált, akinek fogalma sem volt róla, hogy neki hét pöttye van, hiszen hófehér háton hófehér pötty, az annyi, mint a semmi.

Jó dolga volt Zsiga föstőnek. Naphosszat hevert hófehér hátán, hófehér kertjének hófehér fái és hófehér bokrai között. Ha meg nagy ritkán festeni támadt kedve, elővette hófehér palettáját, kinyomta rá a hófehér festéket, és hófehér ecsetjével hófehér tájakat, hófehér csendéleteket és hófehér aktokat pingált a hófehér vászonra. Ha elkészült, nagy büszkén mutatta:

– Na, milyen?

Milyen lett volna?! Hófehér!

Ilyen hófehéren forgott a világ kereke egészen addig a nevezetes napig, amikor Bazsarózsa Mária sírva fakadt.

Hogy mi közünk nekünk Bazsarózsa Máriához? Sok, nagyon sok, mivel ő Zsiga föstő felesége. Bazsarózsa Mária igazán szemrevaló fehérszemély volt, nála fehérebb személyt elképzelni is nehéz lenne. A haja fehér, mint a vadgesztenye, a szeme fehér, mint a smaragd, ajka fehér, mint a rubin, a bőre fehér, mint a hajnali nap fehér ragyogása. Ott ült hát Bazsarózsa Mária fehér szobája fehér székén, s fehér szeméből nagy, fehér könnycseppek potyorásztak, panaszosan végigfolytak fehér arcán, s rácsöppentek fehér pruszlikjára.

– Mi bajod, édes, egyetlen lelkem, bogaram? – kérdezte Zsiga föstő, aki, mint látjuk, a szép szavakért sem ment a szomszédba, de a szép szavak azokban a világ eleji időkben is annyit értek, amennyit most.

– Azért sírok – hüppögte Bazsarózsa Mária –, mert olyan egyforma minden ruhám.

Ajaj, érezte ám Zsiga föstő, hogy nagy baj van. Itten ruháról van szó, abban pedig a nők nem ismernek tréfát. Összeszedte hát minden ékesszóló-tudományát, és rázúdította Bazsarózsa Máriára.

– Már hogy volna egyforma, amikor van hosszú, rövid, kivágott, bevágott, slingelt, buggyantott, suttyantott, pliszírozott, passzírozott, áthúzott, horgolt, kötött, kézzel szőtt, nyújtott, koptatott, bolyhozott, selymes, recés, szűk, zsák, mák, rák…

– De nem és nem – toppantott egyet fehér cipős, fehér harisnyás fehér lábacskájával Bazsarózsa Mária. – Nem úgy gondolom!

– Hát hogy gondolod, kedveském?

– Nem tudom – sírta Bazsarózsa Mária –, de másmilyen ruhákat akarok.

Látod, ilyenek a nők. Nem tudják pontosan, de a szívük legmélyén érzik. Mert honnan is tudott volna Bazsarózsa Mária a színekről, hiszen akkoriban az embereknek még az álmai is fehérek voltak. De lám, mégis megérezte. Talán egyszer, amikor eltöltötte a Zsiga föstő iránt érzett szeretet, akkor derengett föl neki, mint valami égből szivárgó zene, egy csöppnyi világoskék. Vagy éppen ellenkezőleg, amikor haragra gyúlt iránta, megvillant előtte egy szikrányi piros. De akárhogy is érezte meg, hajthatatlan volt. Csak sírt és toporzékolt – pedig állíthatom, hogy különben nem szokása. Így aztán mit volt mit tenni, Zsiga föstő kénytelen-kelletlen beadta a derekát.

– Na, várj csak – mondta, és odament a műterme sarkában álldogáló nagy, fehér ládához (tulipántos láda volt különben, csak hát ugye, fehér alapon fehér tulipánok?), fölnyitotta a födelét, mélyen belehajolt és matatott, kutatott odabent, zirgett, zörgött, mint egy kisegér. Aztán nagy sóhajjal kiemelkedett belőle, s a kezében egy tubust tartott. Letekerte a kupakját – és láss csodát! –, mint az új világ, maga a győzedelmes világ, a piros festék vakítva áradt a hófehérségbe, és Bazsarózsa Mária felsikkantott a gyönyörűségtől.

Zsiga föstő pirosra festette a felesége szoknyáját.

Bazsarózsa Mária nagy boldogságában kiszaladt az udvarra, végigszáguldotta a kertet, az utcát, hühű, a fehér világban egy tűzgolyó, egy vulkánkitörés, egy csillagrobbanás, piros, piros, piros.

A szemük elé kapták a kezüket mindenek. De csak azért, hogy gyorsan lekapják újra, és tágult pupillákkal igyák a mámoros, lobogó piros csodát.

És zúgás támadt. Én is színes akarok lenni, én is, én is. Egyre többen, egyre erősebben. És a nagy zúgásban Zsiga föstő agyából kikunkorodott egy nagy, piros gondolat. Kapta piros ecsetjét, és pirosra festette a házat, a kertet, a ribizlibokrokat, a tyúkokat, a malacot, piros mosoly jelent meg Zsiga föstő piros bajsza alatt, s már látta magát, ahogy piros ég alatt, piros dombok között, a piros Rákos-patak piros partján, piros hátán heverészik, piros kertje piros fái és piros bokrai között. És ha nagy ritkán fösteni támad kedve, hát előveszi vérpiros palettáját, kinyomja rá a vérpiros festéket, és vérpiros ecsetjével vérpiros tájakat, vérpiros csendéleteket és vérpiros aktokat pingál a vérpiros vászonra.

Zsiga föstő máris az égre fogta ecsetjét. Na, de mit lát? Az ég elhúzódik. Elhúzódnak a vizek. Elhúzódnak az őzek, a nyulak, vadgalambok, kökények, szilvák, kankalinok, harangvirágok. Azt mondják, nem akarnak pirosak lenni.

Piroslik Zsiga föstő haragja a nagy pirosságban.

– Hogyhogy nem akartok?! Hát milyenek akartok?!

– Te vagy a föstő, neked kell tudni – mondják a vizek, az őzek, a nyulak, a vadgalambok, kökények, szilvák, kankalinok, harangvirágok. És azt mondja az ég is.

– Ej – morran egyet Zsiga föstő, és bemegy a műtermébe, fölemeli piros ládájának piros födelét (tulipántos láda különben, na, de piros alapon piros tulipánok?), mélyen belehajol és kutat, matat odabent, zireg-zörög, mint egy kisegér, aztán nagy sóhajjal kiemelkedik, a keze tubusokkal tele; na, látod, és már fest is.

Nyüszög, sikogat, kacarászik, dalol gyönyörűségében a világ. Fölragyognak rajta tűzsárgák, olívzöldek, mélykékek, pirosok. Zsiga föstő izzad, dolgozik. Feldübörögnek a szivárványszínű vízesések, mint a csillagszóró, a kitörő tűzhányó, sárgásvörösen izzik a láva, sötétzölden zúgnak a fenyvesek, aranysárgák a búzatáblák, és nincs megállás, mert jön az ősz; ami eddig zöld volt, azt most sárgára, pirosra kell festeni, aztán jön a tél a sok fehérrel, aztán a tavasz türkizei, rózsaszínei, élénksárgái, áttetsző zöldjei, mosolygós barnái. Dolgozik Zsiga föstő keményen, lám, az emberekre is van gondja, micsoda szépre festi a lányokat, s ahol meg haragot, viszályt lát, oda nagy fekete pacákat pöttyint, hogy épp a szívére ment annak az ordító embernek, a savas eső áztatta erdőket is befeketíti Zsiga föstő, de látszik rajta, jobb szeret esküvőt festeni, virágokat varázsol az ifjú pár lába elé, színes szalagokat lobogtat a menyasszony hajában, szikráztatja a napot, biztos lehetsz benne, hogy estére szép, mélyvörös naplemente lesz – így örvend Zsiga föstő, ha megértést és szeretetet lát.

S ha nagy ritkán akad egy szusszanásnyi ideje, hanyatt fekszik ezerszínű kertje zöld fái és bokrai között, elgyönyörködik gesztenyebarna, bazsarózsaarcú, türkizszemű feleségében, aki zölddel slingelt, sárgával buggyantott, pirossal suttyantott, arannyal pliszírozott, püspöklilával passzírozott, égkékkel áthúzott, robbanóvörös és aléltsárga és kukorékolókék ruhákban sétálgat a csodálatosan tarkabarka világban. És maga sem tudja, miért, olyan boldog Zsiga föstő, amilyen még sose volt. És ha azt kérdeznéd, mi ebből a tanulság, hát csak annyi, láthatod, a világ ügyes-bajos dolgait mindig a nők igazítják el.

élmény :)

Na már épp itt volt az ideje hogy írjak. :)
Most mindenki örül, széles vigyor az arcokon, és nagyon nyitott szívvel és lélekkel meghallgatja a mindenki hogy mit is mesél rita :)
Na...
A hetem nem volt semmilyen, tehát nem írok róla. Illetve egy jó dolog mégiscsak volt, irodalomból végre megírhattam a témazárót amit már régóta vártam :) Meg jött hozzánk előadást tartani Maróth Miklós professzor úr. Róla bővebben: http://www.mta.hu/index.php?id=421&TID=485
Nagyon jó előadás volt az iszlám vallásról. Utána meg beszélt még egy kicsit az egyetemről... Hát hogy is mondjam. Sikerült kicsit elkeserítenie... De végül is amit mondott az annyi volt hogy örüljünk ha van valami, ami nagyon érdekel minket, mert akkor már el tudunk indulni. És nekem megvan hogy mit szeretek szenvedélyesen, és így nekem már elvileg nagyon jó. Persze, csak szeretnék egyetemre járni... Na majd meglássuk :)
Ezenkívül... Pénteken mentem Veszprémbe, mert vooolt Kispál koncert!! Ilyen 20 éves születésnapi bigyula.. Na, ketten mentünk. Egy iszonyú jófej csajjal mentem, és nála aludtam, és tökjó mert tökjófej :) (a sok "tökjó" kifejezés következetesen került bele:)) Szóval az Expresszóban volt a koncert, és iszonyú hamar odamentünk hogy legyen helyünk. Persze még nem voltak sokan, de így üldögéltünk másfél órát és dumáltunk, ami elég őszintére sikeredett. Ezalatt nem ittunk, nem csináltunk semmit, csak pofáztunk, én hülye fejeket vágtam, és a hamutartóval játszottam, amit el akartam lopni, de nem jött össze. (elfelejtettem) Szóval úgy volt hogy 10-kor kezdődik, de 10-kor még semmi nem volt, csak emberek :) Aztán játszott egy rövid ideig a Csókolom nevű formáció... Nos, hadd ne mondjak véleményt, nem szeretnék azzal a nővel találkozni... :D De egy jó volt... Illetve kettő. Az egyik, ami nagggyon jó tényleg, hogy közben befigyeltünk egy általunk "kendős csávó"-nak nevezett fiút, és mindig a közelében voltunk :D Teljesen szerelmesek lettünk... :P Aztán megismertük Dórit! Előttünk állt, egyszer csak hátranézett, és mondta hogy ha Kispálra jöttünk, akkor jóarcok vagyunk, és megölelt. Kiderült hogy a pasija otthagyta, hogy magyar szakos, adott cigit, ölelgetett, meg folyamatosan bocsánatot kért, de mondta hogy nem tehet róla hogy ilyen, egyszerűen csak nagyon be van már állva... Ő jófej volt :) Utána mindig köszönt :) Aztán végül is 11-kor elkezdődött az igazi nagy koncert, és állati jó volt! (ha szemléletesen akarnám magam kifejezni azt mondanám, hogy kurva jó volt, de nem mondom :D ) Szóval 3-ig tartott... Basszus, a végére már mindenkit "ismertünk", ami annyit tesz hogy tudtuk hogy vannak a raszták, a drogosok, az idegbeteg hülyelányok. Hárman voltak, össze-vissza löködtük őket. (kicsit szét voltak esve... :)) Szóval megérte...
Most nem tudok mozogni, és nincsen hangom, és fáradt vagyok, meg kék-zöld, de nagyon nagyon... Azt hiszem a konklúzió mindkettőnknek ugyanaz volt:
Ilyen minimum havonta kéne (ha nem kéthetente) mert ez végre kizökkentene! Értitek... :) Amúgy februárban lesz szintén itt Kistehén, arra is megyünk :) De akkor már inni is fogunk :)

Tessék.. Elvágyódás!
"Любовь? Что такое любовь? - думал он. - Любовь мешает смерти. Любовь есть жизнь. Все, все, что я понимаю, я понимаю только потому, что я люблю. Все есть, все существует только потому, что я люблю. Все связано одною ею. Любовь есть бог, и умереть - значит мне, частице любви, вернуться к общему и вечному источнику." / Война и мир - Tolsztoj /
Ha még nem láttátok a Le fabuleux destin d'Amélie Poulain című filmet, gyorsan nézzétek meg!

Nem tudom mi van velem mostanában, de valami van.. Valami nagyon furcsa, és nagyon nem jó dolog... Szenvedek. Ennyi van.
És nem tudom mi vihetne el, mitől lehetne jobb nekem, vagy egyáltalán mitől lehetnék tovább.. Sajnos soxor gondolkozok, és így sokat szenvedek emiatt is, mert rengeteg mindenre rájövök, vagyis inkább rengeteg minden jut az eszembe feleslegesen.. És szoktam az ilyen hirtelen eszembe jutott gondolatokon parázni, mert ilyen vagyok... Egyszerűen nem tudom nem ezt csinálni. Pedig szeretném... Szeretnék egy szép jövőképet, ahol mindig mosolyogni fogok. És ahol szeretni fog az is, aki most nem is szeret.
Nem is tudom hogy ha most eltűnnék a világból kik is hiányoznának pontosan... Érdekes dolgok vannak a világon.. Ez is pont egy ilyen érdekes dolog. Hogy kiírok ide magamról egy csomó dolgot, és közben nem szeretném ha bárki tudna róla hogy bennem ezek vannak.
Óh, hát tényleg ennyire borzasztó lenne az egész?