köszönöm nektek

csak nektek, mindig csak nektek, amiért vagytok, amiért hatással vagytok rám, amiért ragyog a levegő körülöttetek, amiért elfogadtok, és amiért a kezemet is megfogjátok

tündérség

igen igen, újra!

közeledik a tavasz :)

és én boldog vagyok.

péntek van és későre jár

akkor ezt most Veronkának, válaszul a kommentekre :)

köszönöm :)

sose lesz "minek" :)

húsz év alatt

bizony, húsz év alatt ilyenek is történtek velem:

megtanultam beszélni, járni, ülni, magamtól enni meg pisilni, és egyedül elaludni.

megtanultam írni, olvasni, szépen rajzolni, számolni, néptáncolni.

jártam rajz szakkörre, néptáncra, zongora órára.

farsangon beöltöztem hermionénak, alkoholistának, többre nem emlékszem.

kijártam az általános iskolát, és utána a gimnáziumot is.

most otthon élek, és munkanélküli felnőtt vagyok.

húsz év alatt éreztem olyan boldogságot, hogy sírtam tőle, olyan szomorúságot, amelyet annyira elviselhetetlennek éreztem, hogy sírtam tőle, éreztem dühöt, örömöt, csalódottságot.

voltak meghatározó istenélményeim, volt, hogy nagyon boldog embernek mondtam magam.

voltam szerelmes is, legalább egyszer biztosan, aztán csalódott is nagyon.

húsz év alatt akartam orvos lenni, állatorvos, táncos, énekes, híres ember, történész, régész, apáca, hajléktalan, most nem tudom.

húsz év alatt kiolvastam sok könyvet, elolvastam sok verset és novellát, rajzoltam pár egészen szépet, énekeltem sokat, zenéltem néha.

húsz év alatt jártam lengyelországban, szlovákiában, erdélyben, horvátországban és olaszországban, szerbiában, a legtöbb helyen többször is.

húsz év alatt csodálatos embereket ismertem meg, remek barátaim lettek.

húsz év alatt még sokmindent csináltam. kirándultam, szánkóztam, templomba jártam, nyáron strandra mentem, volt hogy játszottam kutyával, utaztam, lelkesedtem, ittam, cigiztem, imádkoztam, ajándékot csináltam, blogot kezdtem, csókolóztam, láttam férfit meztelenül egészen közelről, aludtam is vele egy ágyban, aludtam barátnővel is egy ágyban, lelkesedtem, lelkesedtem, lelkesedtem...

a legfontosabb mégis az, hogy a legőszintébben köszönöm az életemet!

hétvége

ülök itt én a boldogságtól túlcsordult szívemmel, sóhajtok, és nyugalom van

:-)

most (hogy egy kicsit mindenki örüljön) pozitív bejegyzés érkezik:

Voltam Kanizsán. Ez mindig jó.
Megérkeztem, fáradt vagyok nagyon, de BOLDOG is. Köszönöm hogy mindig feltölt energiával! :-)

Köszönöm, hogy érezhetem azt, hogy minden végtelenül jól van úgy, ahogy van.

örömködés

Kéne írnom a hétvégéről, mert biztosan mindenki feszülten várja.
Szóval csütörtökön kezdődött azzal, hogy nem tudtam reggel nagyon beszélni. Fájt a torkom, ez gonosz dolog. Főleg hogy tudtam: szombaton majd nekem énekelnem kell. Rendesen izgultam is, és kíméltem.
Éjjel meg nem tudtam aludni... Ezért hajnalig sms-eztem egy kedves barátommal, jólesett, de ezek után sem ment nagyon az alvás, így fáradt maradtam.
Pénteken az volt a legjobb, hogy egész délután Pirivel voltam, ami már megint nagyon hiányzott. (tessék kérem, el lettünk választva egymástól. Ő Kanizsán van, én meg itthon). Aztán este meg 9-ig ültünk a színházban, és nem csináltunk semmit. Juj de rossz volt...
Örülök, mert sokan aludtak nálunk, és jó volt velük lenni.
Szombat délelőtt volt szörnyű próba, nagy kiakadás, bőgés, alváshiány. Aztán ebéd, meg angolóra. Akkor már izgultam rendesen. De tudtam hogy jön a szereplés, jónak kell lenni, és jönnek a barátaim is még, miattuk is kell csinálni.

(Az előadás szuperségéről nem lehet írni)

Aztán ami már az. Azt nem lehet kifejezni amit éreztem akkor, amikor megláttam őt, őt és őt. Az az ölelés, és az az ölelés, és az az ölelés volt minden, de minden ami bennem volt, amit éreztem, amit gondoltam. Azok a könnyek, amik nem a szememből, de a lelkemből folytak, csorogtak rendesen. Ott voltak a legfontosabb emberek, és én semmi mást nem akartam, csak élvezni a "vanást", az egésznek a ragyogó teljességét.
Tényleg örültem nagyon.

És mérhetetlenül fáradt voltam... De nagyon boldog.
Boldog, mert tudtam élvezni az angol órát, habár nagyon ellenkeztem vele.
Boldog, mert pénteken sikerült magamtól minden ruhát elpakolni és kiteregetni.
Boldog, mert vehettem két könyvet az antikváriumban.
Boldog, mert nálunk aludt Kinga, Réka, Petra, Veronika, Zsófi.
Boldog, mert nem szóltak rám, amikor nem mentem fel a színpadra próbálni, hanem hátul ültem, és sírtam a fáradtságtól.
Boldog, mert finom volt az ebéd, különlegesen.

De ez megint mind semmi...
Boldog voltam, mert szeretek.
Boldog, mert ott voltak a barátaim, a családom, és ennél nincsen fontosabb.
Boldog, mert utánozhatatlan érzés a színpad közepén állni és énekelni.
Boldog, mert jó utána tapsot kapni.
Boldog, mert után annyi ölelésben volt részem, ami elég lesz arra az időre amíg nem kapok majd.
Boldog, mert kaptam ajándékot azzal hogy ott voltak Ők.

Boldog, mert most igazán és teljes erővel érzem hogy SZERETNEK engem és én is teljesen SZERETEM őket.

(Ez a bejegyzés annyi minden...)

mennyire de szépek vagyunk!

és főleg mennyire barátságosak

város

Budapest szép. Én szeretnék ott élni. [de igazán komolyan] Akkor kezdődött, amikor az utcán szembe jöttek ismeretlen fiúk, és az egyik pacsit adott. Aztán folytatódott azzal, hogy tudtam hogy merre kell menni. Aztán jött az éneklés. És kedves sms-t is kaptam. A zuhogó esőben is jó sétálni. És az albérletben is jó lenni, meg főleg vicces reggel arra ébredni, hogy betörik a konyhaablak. Az ételt megtanultam igazán értékelni.
És kaptam igazán remek irodalomkönyvet Veronikától. És volt este Csík koncert, és végre láttam régen látott kedveseket, és tömeg volt, és jó is volt meg szép is. És jó éjjel hazasétálni, és várni a buszra.
És jó csokit kapni, és egyáltalán.
Minden végtelenül jól van úgy, ahogy van...

:-)

KÖSZÖNÖM!
Istennek, hogy megteremtette a Tátrát (is), Dósai atyának, hogy elvitt minket oda.

És különösen is köszönöm a mellettem fekvő lánynak, hogy mellém feküdt és velem volt (és nem csak most).
És még különösebben köszönöm a kép készítőjének, hogy oly sokszor megajándékoz... :-)

megint

A Tátránál nincsen szebb és jobb!
Nálatok nincsenek szebbek és jobbak!

:-)

Volt fesztivál is.
És Sajnosbatár van.
Most nagyon.

Olaszország

(by: TB)

Érzésnapló

Annyi érzés kavarog bennem, annyi félelem, annyi szorongás... Mellette pedig - kicsit ellensúlyozva azt a sok rossz dolgot - annyi öröm, és boldogság, és szeretet. Tele vagyok érzésekkel, és tudom hogy mi teszi. Az teszi hogy vége. Meg teszi az érettségi is.

Az érettségi, mert habár nekem könnyebb lesz most mint sok embernek (nekem csak kettő lesz), mégis azt érzem hogy fontos hogy sikerüljön, és meg kell tennem mindent, pedig nagyon utálom... És ez zavar, mert próbálom szeretni, de sok dologban nehéz.

És teszi főleg az, hogy vége lesz. Mert jövő héten ilyenkor már nem lesz az, hogy tudom hogy majd a következő héten is visszamegyek. Hanem az a tudat lesz, hogy nem, te nem mész vissza többet. Illetve ha vissza is mész, nem úgy mint eddig.

És fáj hogy ott kell hagynom... No persze nem azt hogy le kell adni a telefont, vagy hogy kettesével kell sorakozni, vagy hogy matek dolgozatot kell írni, vagy hogy bent kell maradni egész hétvégére csak azért, hogy résztvehessünk egy "felesleges" ünnepen. (mondjuk pl patrocínium)

Nem ez fáj. Ennek inkább örülök :-)

Az fáj, hogy részben elvesztek valamit. Olyan dolgot, ami jó volt, és többet nem jön vissza. Nem lesz többet 6-os háló, ahol -főleg a vége fele- sokszor utáltam lenni, de mégis általa lettem igazán rita, így sokat köszönhetek neki. Nem lesz többet Bogyó, akivel órákig képesek vagyunk olyan dolgokon nevetni, mint az hogy "nehazuggyál", vagy órákig képesek vagyunk ülni a Gerőben, és beszélgetni, MINDENRŐL. Nem lesz Fanni, akivel milyen jó volt vasárnap esténként együtt kibeszélni a világ dolgait, és milyen jó volt stúdiumokon verseket küldözgetni egymásnak. Nem lesz Zsóka sem, aki mellett sose lehetett unatkozni, mert nem engedte hogy az legyen hogy csak csöndben ülünk, és elvagyunk. Vele mindig menni kellett. Nem lesz Adri sem, így nem lesz szépség, nem lesz figyelem, nem lesz sok könyv, amikből okosodhatunk. Nem lesz Szeli sem, aki jajdesokat idegesített, és sokszor mennyire nagyon utáltuk egymást (az esetek 60%-ban), de ezen az utolsó héten rájöttem hogy mennyire nagyszerű tud lenni. Nagyszerű volt vele. De itt nincs vége... Nem lesz KRitus, aki mellett igazán rita lehettem, aki olyan mint én... Szemüveges, barna hajú, RITA, egy picit nevetős, egy picit szomorú, érző lény, irodalomszerető. És nem lesz Kata sem... A Póni :-) Aki nagyon okos, de nagyon buta is. Akivel mindig meg tudtuk beszélni egy kis "kávécigi" közben, hogy kinek hol milyen. Nem lesz Évi és Eszti, akik mindig súgtak németórán, mert én persze nem tudtam semmit. Nem lesz Ádám, akivel csak hosszú idő után tudtam beszélni, de hálás vagyok ezért. Nem lesz Bundás, így nem lesz kin nevetni, amikor órán felkeltik és ő nem tudja hogy miről van szó. Nem lesz Bence, akivel táncoltam szalagavatón, aki mellett ballagtam, akivel sokat beszélgettem. Nem lesz Petya sem, milyen kár, ki fogja így elmondani a világ összes nyelvén hogy... :-P Nem lesz Gyuri, akivel igazán mélyen lehetett beszélgetni, mert ő egy igazán érző fiú volt. Nem lesz Balázs, aki mindig megölelt. Nem lesz Stenyó, kin fogok nevetni? (és kin fogom ennyiszer felhúzni magam?? :-)) Nem lesz Áron, pedig az ő történetei mindig nagyon szórakoztattak, érdemes volt rá figyelni. Nem lesz Szokol sem, aki igazán sokat volt velem, és akinek igazán hálás vagyok, és aki nagyon jól tudja hogy "mi a hülyesség kérem, mi nem az".

Ó, de ez még semmi... Nem lesz Domonkos, akivel nagyon sokat beszélgettem, aki sokat segített, és néha még lelkesített is. Nem lesz Evelin és Melinda, pedig ők igazán "partyface"-ek voltak. Nem lesz a kollégiumban Andi, Sery, Esztók, Virág, Anett, Taki, Helga... Nem lesz Pirike sem... Kihez fogok átmenni? Ki lesz az, aki mindig felvidít, és akivel mindig lehet csacsogni? Akivel csütörtök esténként lehetett nagyokat nevetni...

Ó, de ezen kívül mennyi minden nem lesz még... Nem lesz filmklub, amin a legjobb élményem az, amikor egyszer egy olyan film volt, amit nem bírtam végignézni, és kijöttem előbb. Másnap odajött Dósai atya, és bocsánatot kért a film miatt. Nem lesz matek korrepetálás, ahol érzetem hogy azért egy picit okos vagyok. Nem lesz latin óra, amin mindig lehetett nevetni (meg jó idegesnek lenni). Nem lesz tesi, ami húderossz volt, de most mit meg nem adnék azért hogy még egyszer álljon mellém Andrea néni, és "böködjön" addig, amig nem ugrom át a szekrényt. Nem lesz magyar óra, ahol mindig meghallgathattuk hogy Koncz Zsuzsa éppen mit csinál. És nem lesz magyarfakt sem, ahol mindig megnyugodott a lelkem, és mindig boldogan mentem be, mert tudtam hogy ott igen. Hogy ott vagyok igazán otthon.

És nem lesz Bori néni sem... Akinek nem mondhatnám el elég sokszor azt hogy köszönöm, aki egyszerűen tényleg mindig ott volt ha kellett, és mindig nagyon közel érzetem magam hozzá. Mostanában egyre közelebb érzem. Nem lesz Dósai atya, akinél gyónni volt a legjobb, mert mindig rátapintott a lényegre. Nem lesz Göde tanár nő, aki mindig elmondta hogy "nem vagyok néni". Nem lesz Géza testvér sem, akivel néha vitáztam, de sikerült békében elválnunk.

Most végigolvasva az egészet rádöbbentem hogy ezeknek tényleg vége lesz... De nem mindenkivel. HISZEM, hogy akiket igazán szeretek, azok nem fognak eltűnni. Csak más lesz. És igaziból ettől a "másságtól" félek... Hogy nem tudom hogy mi lesz... Hányszor fogok találkozni Bogyóval, mit fog csinálni, hol lesz egyáltalán? Vagy hányszor fogom látni Pirikét, miket fog érezni az utolsó évben, miért nem leszek mellette amikor először megy érettségizni? És mi lesz Bori nénivel? Vele meddig tudok együtt maradni, mennyit fogom látni, mennyit fogok hallani róla?

Annyi kérdésem van... És nincsenek válaszaim. Hitem van. Hit abban hogy működni fog minden, és a szeretet legyőzi a távolságot. De meddig?

Ilyen érzések vannak bennem. Ilyen félelmek. Igazán nem jó. De mellette olyan édes is. Várom hogy mi lesz, hogy mik fognak történni.

Ez most személyes lett. Sok emberről írtam, ha olvassák remélem azért egy kicsit boldogok lesznek tőle. :-)

Én igazán szerettem ott lenni! És igazán szeretném hogy ezek a kapcsolatok egész életemben tartsanak! Én ott éltem öt évig, ott ébredtem tudatomra, oda kötődöm. Bízom benne hogy nem fog elmúlni egészen. Büszke vagyok arra hogy oda járhattam!

(írtam ezt két nappal az érettségi előtt, egy nappal az előtt, hogy mentem vissza kanizsára. Írtam ezt egy kicsit miattuk is.)

Tátra

Még tavaly nyáron voltunk a Tátrában, és én ígértem képeket, illetve beszámolót, de képek lesznek belőle. No akkor szeretettel tekintsétek:

köszönet

Édes Drága lányok és fiúk, akik gondoltak rám a mai napon! És azok a lányok és fiúk is, akik csak fognak gondolni rám!
Köszönöm, és szeretlek titeket! :-)

köszönöm!

Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.

Szeptemberi áhítat

Imádom hogy reggel amikor kimegyek az udvarra tél szagot érzek, imádom ahogy elmúlik a zöld, és átveszi a helyét a vörös, a narancs, a citrom, a rozsda... Imádom hogy a meleg szobában lehet kortyolgatni a forró teát, és közben lehet beszélgetni az életről. Imádom hogy ebben az elmúlással teli természetben teljesen és ragyogóan érzem hogy élek!

...
Már két hét eltelt az iskolából, és töredelmesen bevallom, hogy szeretem... Jó ott lenni, néha még élvezem is. Köszönöm ezt különösen is nekik: PJ, MP, TB, OZs, BÉ.
És boldog vagyok, mert élt Kosztolányi!

most már ki merem(tudom) mondani:

...Mészáros Zoltán Dániel Ignác...