most ez a kedvenc:

azt már egyszer gondoltam, hogy...

... jó lenne kibékülni a világgal, és szerencsére összejött! (?)
Na nem kapkodok el semmit, de ez van mostan.
Most volt HELIKON, hajjaj... :)
Na majd fogok írni, most fáradt vagyok nagyon nagyon nagyon...

ilyen volt a hétvége

volt Óbudavár (még ezelőtt) volt nevetés, volt éneklés, volt sok séta, volt Budapest. Jó volt. :)

nők férfiak

Mennyire jellemző, nem?

Az asszony fáradtan kipillantott az ablakon. Annyi kilátást láttak már hat hét óta... De a szeme ott maradt... Aztán közelebb ment, elkezdte nézni, nézni... Valami oly roppant furcsa volt a kép... s most már az övé is... mert pár napot ott töltött bent a hegy tetején, a városban... A fülébe csendült a múlt éjszakai éjjeli zene, a különös, élesen síró, sikító olasz hegedű, ami felébresztette őket álmukból... éppen össze voltak veszve, az első kemény összecsapás... de már oly idegesek, mindenen összetűznek... de szép ez a szürke kőváros, ahogy ráhalmozódott a hegycsúcsra, az ott a vár, a kolostor, számtalan kőoszlopával, itt a felső templom, az alsó templom, az ott a dóm... ott mentek az este gyalog lefelé, azok mögött a házak mögött, összesimulva s összenevetve asszonyok ültek kint a falak tövén, ajtók lépcsőjén, kisgyerekek futkostak, egy pici alig bírt totyogni, és soldót kért. Maszatos kis tenyere... röstelli... nem adtak neki... most utólag el is pirult bele... hogy lehet egy pici baba kérését megtagadni, de úgy fel volt bőszülve, hogy már a csecsemő is koldul... Mily szép város... s mily furcsa, odahaza nem építik hegyre a városokat. Ez mind a hegytetőn van.

- Miért - kérdezte a férfit, aki mögötte állott, mily különös, hogy folyton mögötte áll egy férfi... hogy férfi áll mellette, mögötte, előtte, utána, akármerre megy, minden városban ott van vele, minden szobában, minden helyzetben... el is pirul... -, mondja, miért építették a városokat a hegy tetejére, hisz oda oly nehéz felmenni?

- Igen, de ha egyszer felmentek, fent vannak!

Azt akarta mondani rá, hogy: buta. De tényleg, hogy milyen buta egy férfi. Ha felmennek, ott vannak. Persze hogy ott vannak, de minek mentek fel.

- Azt kérdezem, hogy miért építették a várost a hegy tetejére. Ennek valami okának kell lenni. Minden város a hegy csúcsán van. Miért? Úgy szerették a szép kilátást? Egészségügyi okokból?

- A fenét - mondta a férfi, aki sose gondolt életében erre a dologra, de már hozzá volt szokva, hogy mindent rögtön, habozás nélkül s elfogadhatóan, sőt csalhatatlanul meg kell magyaráznia, hacsak kockáztatni nem akarja a férji tekintélyt -, védelmi szempontból.

Az asszony, aki el volt készülve a legvégsőkre is, hogy most rajtaüt, s leleplezi ezt az áltekintélyt, aki egészen idegen befolyását a gondolatainak legkisebb lüktetésére is kiterjeszti, most egyszerre elnémult.

- Védelmi szempont?... - ezt valóban megértette.

- Persze - mondta a férfi a világ legtermészetesebb hangján. - Nézze meg: mire az ellenség feljött, akkorára mind agyonverhették őket kővel, ha más fegyver nem volt... S könnyű volt bástyával még jobban megerősíteni... De ha síkon építették volna, akkor a hegyről belőnek a piac közepére. Mit gondol, egy ágyú onnan a hegyről az egész várost lerombolhatná, ha a várost lent építik meg...

Már ez sok volt, ezt már fölösleges volt mondani, ez már olyan volt, ahogy a gyereknek magyaráz a felnőtt. Az asszonyka összehúzta a szemöldökét, elfáradt, bedugta a fülét, otthagyta a szép kilátást, s beült a sarokba. Sóhajtott, a szemét is lehunyta. Nem is tudta az ura szavait, nem is tudta, hogy ez attól van, hazagondolt s arra, hogy vajon tett-e el a gazdasszony paradicsomot, s az nem fog-e megpenészedni...

(Móricz Zsigmond: Giotto és Rafael)

szüret

Gyerünk amíg van a sok minden
Míg a falban áram van - Jaj
Minden lány tetszik a diszkóban
És a pasim kint hagytam

Mindig duzzog mikor
Én kicsit jól
Érezhetném magam

Vörösen lángolnak a fenyvesek
A pólón amiben vagyok - Jaj
Olyan rendesek az emberek
Nevetnek bármit mondhatok

Most ők mondják meg
És én nevetek
Annyira jó játék

Gyerünk amíg van a sokminden
Míg a falban áram van - Jaj
Soha nem mennék én el innen
Máshol mindig csalódtam

Itt a lángok között megágyazok
És lehunyom szemem

100 éves a NYUGAT!

A Nyugat a huszadik századi magyar irodalom meghatározó folyóirata volt. 1908. január 1. és 1941. augusztus 1. között jelent meg Budapesten. Az első szám címlapjával ellentétben nem 1908. január 1-jén, hanem 1907 karácsonyán jelent meg. A folyóirat Babits Mihály halálával szűnt meg. Címlapján Beck Ö. Fülöp Mikes-emlékérme látható.

Nagyhatású lap volt, annak ellenére, hogy alacsony példányszámban (eleinte pár száz, később pár ezer) jelent meg. Az eredeti kiadásból a teljes sorozat csak néhány helyen található meg, de 2000-től digitalizálva hozzáférhető mindenki számára.

Célja a magyar irodalom nyugati szintre emelése volt, így szembefordult a félfeudális ország epigonizmusba süllyedt irodalmával. A 19. század végi új stílusirányzatokat ugyanúgy segítette az érvényesülésben, mint a nyugati modern irodalom legfrissebb törekvéseit. Nem volt egységes világnézeti arculata, inkább a „közös ellenség” fogta egybe a lapot. Óriási ellenállásokba ütközött konzervatív részről (nemzeti veszedelmet láttak benne), de neves képviselői meg tudták védeni, még a világháborút is túlélte. Az avantgárd mozgalmaktól azonban igyekezett távol tartani magát, ezt Kassák Lajos A Tett (1915–16) és a Ma (1916–25) című lapjai képviselték.

A Nyugatról sokan azt gondolják, hogy előzmények nélkül jött létre és emelte újra a magyar irodalmat világirodalmi szintre. Pedig a századforduló igen gazdag kulturális élettel büszkélkedhetett. A népnemzeti iskola törekvései nem voltak egyeduralkodóak, Vajda János és Reviczky Gyula költészete Ady szimbolizmusa felé mutat. Ady 1906-os kötete, az Új versek nagy visszhangot váltott ki, s hamarosan kiadták a Holnap című antológiát is. Ezek közvetlen előzményei voltak a Nyugatnak.

Az alapításról Fenyő Miksa ezt írja később: „A Nyugat nem légüres térben jött létre, – vagyis aki meg akarja írni történetét, az nem kezdheti azzal, hogy ekkor és ekkor összeült a Royal-kávéházban Osvát Ernő Fenyő Miksával és a második »fekete-pohárnál« – Osvátnál nyilván a harmadiknál, elhatározták, hogy folyóiratot alapítanak. Nem. A történetírónak messzebbre kell visszanyúlnia, s képet írni azokról a múlt század végén, a század elején megvolt politikai, kulturális és szociális viszonyokról, melyek determinálták a Nyugat létrejöttét, – még ha ez a kép nem is rajzolódott ki teljes világossággal a Nyugat alapítói előtt.”

Az új lapnak megnyerték Osvát Ernőt, Ignotust, Schöpflin Aladárt, Fenyő Miksát, Ambrus Zoltánt és később Hatvany Lajost, akik már korábban is ismert szerkesztők, kritikusok, műértők voltak. Az anyagiakat Hatvany biztosította. Az induló program Ady magyarsága, Osvát minőségkultusza és Ignotus alkotói szabadságfogalma körül mozgott. A szerkesztők táborához csatlakozott Kaffka Margit, Csáth Géza, Cholnoky Viktor, Gellért Oszkár már a kezdetektől, februárban Juhász Gyula, márciusban Kosztolányi Dezső, Balázs Béla, Szép Ernő, Babits Mihály novemberben, Tóth Árpád pedig decemberben. Ők alkotják az első nemzedéket, kiegészítve Móricz Zsigmonddal, az első felfedezettel.

A folyóirat történetében négy nagyobb korszakot lehet megkülönböztetni. Az első a háború előttig tartott, a második a tanácsköztársaság bukásáig, a harmadik a 20-as éveket foglalja magába, a negyediket Babits főszerkesztőségéhez lehet kötni.