A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érettségi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: érettségi. Összes bejegyzés megjelenítése

2009. október 19.

ez volt ma az érettségin

Radnóti Miklós: A félelmetes angyal

A félelmetes angyal ma láthatatlan
és hallgat bennem, nem sikolt.
De nesz hallatszik, felfigyelsz,
csak annyi, mintha szöcske pattan,
szétnézel s nem tudod ki volt.
Ő az. Csak újra óvatos ma. Készül.
Védj meg, hiszen szeretsz. Szeress vitézül.
Ha vélem vagy lapul, de bátor
mihelyt magamra hagysz. Kikél a lélek
aljából és sikongva vádol.
Az őrület. Úgy munkál bennem, mint a méreg
s csak néha alszik. Bennem él,
de rajtam kívül is. Mikor fehér
a holdas éj, suhogó saruban
fut a réten s anyám sírjában is motoz.
Érdemes volt-e? - kérdi tőle folyton
s felveri. Suttog neki, lázítva fojtón:
megszülted és belehaltál!
Rámnéz néha s előre letépi a naptár
sorjukra váró lapjait.
Már tőle függ örökre
meddig s hova. Szava
mint vízbe kő, hullott szivembe
tegnap éjszaka
gyűrűzve, lengve és pörögve.
Nyugodni készülődtem éppen,
te már aludtál. Meztelen
álltam, mikor megjött az éjben
s vitázni kezdett halkan itt velem.
Valami furcsa illat szállt s hideg
lehellet ért fülön. "Vetkezz tovább! -
így bíztatott, - ne védjen bőr sem,
nyers hús vagy úgyis és pucér ideg.
Nyúzd meg magad, hiszen bolond,
ki bőrével, mint börtönével henceg.
Csak látszat rajtad az, no itt a kés,
nem fáj, egy pillanat csupán, egy szisszenés!"

S az asztalon felébredt s villogott a kés.

2009. október 18.

nagy esemény :-)

holnap!

ügye ott lesztek velem?

2009. október 14.

írásbeli

Felhívom minden kedves barátomat, családtagomat, ismerősömet, rajongómat, tisztelőmet, olvasómat, pajtásomat, hogy gondoljon rám erősen 2009. október 19-én, hétfőn 08-12 óráig. Ekkor lesz ugyanis az emelt magyar írásbeli érettségi Zalaegerszegen, egy csodálatos helyen. (csupa szép élmény köt oda, ott szóbeliztem tavaly júniusban...)

Köszönöm!

2009. szeptember 8.

#234

voltam angol tanárnál

a nyelvvizsga nem szép

az irodalom szép

a MAGYAR nyelvtan pedig érdekes

miért van az, hogy csak azt szeretem és tanulom szívesen ami érdekel??

2009. augusztus 31.

rossz dolog

az érettségire jelentkezés unalmas és hosszadalmas és bonyolult és utálom.
neneneee

de azért csak vége lesz egyszer...

2009. augusztus 24.

nemjó

Haj, lelombozódtam.
Nem szeretek érettségire jelentkezni.
Az érettségit sem szeretem.
A nyelvvizsgát sem.
Nem szeretek semmit.

2009. augusztus 3.

Hoppá

Hémár!!
Ma felriadva reggel rohantam a géphez hogy megnézzem az OM honlapján, hogy fenn van-e már az őszi érettségi emelt magyar tételsora. (merthogy gondolatban van az őszi érettségi is). Lényeg a lényeg, nem volt net. Hát vártam egy napot. Este (most) lett net és megnéztem. Fenn is volt, nagyon megörültem hogy dejó, végre lesz valami akció. Erre mit ad ki? A májusit... Megnézem mégegyszer, hogy jól kattintottam-e, megint az jön ki.
Kis fejemben felmerült a kérdés: lehet UGYANAZ???
Ez túl egyszerűnek tűnik...

Vagy csak tűnik?
Érdekes :-)

2009. július 9.

Utazás előtti parák...

Most elmegyek egy hétre biztosan, aztán lehet hogy több lesz belőle. És parázok előtte.
Miért is?

Mert megnéztem ma a felvit, és azt hittem hogy nem jól küldtük be a középiskolai bizonyítványokat, mert egyáltalán nem emlékszem hogy mit mondtam róla apának, és ő csinálta. Aztán felhívtam és megkérdeztem, és azt mondta, hogy szerinte rendben van. Mert ő mindent ráírt. (Ti.: név, felvételi azonosító) Aztán bejelentkeztem az e-felvételin és megnéztem a dokumentumokat, és jé, tényleg ott volt feltöltve a rendszerben a bizonyítvány. Pedig mi postán küldtük, szóval annyira szuper ez az egész, hogy már ott is van, és ők feltöltötték helyettünk :-)
Ekkor megnyugodtam.
Aztán a rádióba hallottuk, hogy kevesebb embert fognak felvenni a bölcsész szakokra valami nyomorékság miatt. (túl sokan vagyunk - asszem) Ekkor megint elkezdtem parázni.. Hogy "te jó ég! biztos nem fognak felvenni..". Szóval jött a para.

Minek utazok ma??

2009. június 25.

kalap

Fáradt vagyok. Nagyon.
De majd elmondom (bepötyögöm) hogy milyen volt.
Van szép kék érettségi bizonyítványom :-)

2009. június 21.

hamham :-)

Na most megyek vissza Kanizsára... Lesz egy rövid három napom, amin lesz érettségi, lesz szekrény takarítás a koliban, lesz bankett, lesz haverkodás a tanárokkal. Remélem lesz barátnős csevegés, sok olvasás, és egy nagyon baráti beszélgetés.
Gondoljatok rám, elvileg csütörtökön jövök haza, jó lesz!

Ilyet még nem írtam, biztos senkit nem érdekel hogy mit fogok csinálni, sebaj. Most kiderül hogy mennyire volt hatékony a töri "tanulásom". :-)

2009. június 20.

Érzésnapló

Annyi érzés kavarog bennem, annyi félelem, annyi szorongás... Mellette pedig - kicsit ellensúlyozva azt a sok rossz dolgot - annyi öröm, és boldogság, és szeretet. Tele vagyok érzésekkel, és tudom hogy mi teszi. Az teszi hogy vége. Meg teszi az érettségi is.
Az érettségi, mert habár nekem könnyebb lesz most mint sok embernek (nekem csak kettő lesz), mégis azt érzem hogy fontos hogy sikerüljön, és meg kell tennem mindent, pedig nagyon utálom... És ez zavar, mert próbálom szeretni, de sok dologban nehéz.
És teszi főleg az, hogy vége lesz. Mert jövő héten ilyenkor már nem lesz az, hogy tudom hogy majd a következő héten is visszamegyek. Hanem az a tudat lesz, hogy nem, te nem mész vissza többet. Illetve ha vissza is mész, nem úgy mint eddig.
És fáj hogy ott kell hagynom... No persze nem azt hogy le kell adni a telefont, vagy hogy kettesével kell sorakozni, vagy hogy matek dolgozatot kell írni, vagy hogy bent kell maradni egész hétvégére csak azért, hogy résztvehessünk egy "felesleges" ünnepen. (mondjuk pl patrocínium)
Nem ez fáj. Ennek inkább örülök :-)
Az fáj, hogy részben elvesztek valamit. Olyan dolgot, ami jó volt, és többet nem jön vissza. Nem lesz többet 6-os háló, ahol -főleg a vége fele- sokszor utáltam lenni, de mégis általa lettem igazán rita, így sokat köszönhetek neki. Nem lesz többet Bogyó, akivel órákig képesek vagyunk olyan dolgokon nevetni, mint az hogy "nehazuggyál", vagy órákig képesek vagyunk ülni a Gerőben, és beszélgetni, MINDENRŐL. Nem lesz Fanni, akivel milyen jó volt vasárnap esténként együtt kibeszélni a világ dolgait, és milyen jó volt stúdiumokon verseket küldözgetni egymásnak. Nem lesz Zsóka sem, aki mellett sose lehetett unatkozni, mert nem engedte hogy az legyen hogy csak csöndben ülünk, és elvagyunk. Vele mindig menni kellett. Nem lesz Adri sem, így nem lesz szépség, nem lesz figyelem, nem lesz sok könyv, amikből okosodhatunk. Nem lesz Szeli sem, aki jajdesokat idegesített, és sokszor mennyire nagyon utáltuk egymást (az esetek 60%-ban), de ezen az utolsó héten rájöttem hogy mennyire nagyszerű tud lenni. Nagyszerű volt vele. De itt nincs vége... Nem lesz KRitus, aki mellett igazán rita lehettem, aki olyan mint én... Szemüveges, barna hajú, RITA, egy picit nevetős, egy picit szomorú, érző lény, irodalomszerető. És nem lesz Kata sem... A Póni :-) Aki nagyon okos, de nagyon buta is. Akivel mindig meg tudtuk beszélni egy kis "kávécigi" közben, hogy kinek hol milyen. Nem lesz Évi és Eszti, akik mindig súgtak németórán, mert én persze nem tudtam semmit. Nem lesz Ádám, akivel csak hosszú idő után tudtam beszélni, de hálás vagyok ezért. Nem lesz Bundás, így nem lesz kin nevetni, amikor órán felkeltik és ő nem tudja hogy miről van szó. Nem lesz Bence, akivel táncoltam szalagavatón, aki mellett ballagtam, akivel sokat beszélgettem. Nem lesz Petya sem, milyen kár, ki fogja így elmondani a világ összes nyelvén hogy... :-P Nem lesz Gyuri, akivel igazán mélyen lehetett beszélgetni, mert ő egy igazán érző fiú volt. Nem lesz Balázs, aki mindig megölelt. Nem lesz Stenyó, kin fogok nevetni? (és kin fogom ennyiszer felhúzni magam?? :-)) Nem lesz Áron, pedig az ő történetei mindig nagyon szórakoztattak, érdemes volt rá figyelni. Nem lesz Szokol sem, aki igazán sokat volt velem, és akinek igazán hálás vagyok, és aki nagyon jól tudja hogy "mi a hülyesség kérem, mi nem az".
Ó, de ez még semmi... Nem lesz Domonkos, akivel nagyon sokat beszélgettem, aki sokat segített, és néha még lelkesített is. Nem lesz Evelin és Melinda, pedig ők igazán "partyface"-ek voltak. Nem lesz a kollégiumban Andi, Sery, Esztók, Virág, Anett, Taki, Helga... Nem lesz Pirike sem... Kihez fogok átmenni? Ki lesz az, aki mindig felvidít, és akivel mindig lehet csacsogni? Akivel csütörtök esténként lehetett nagyokat nevetni...
Ó, de ezen kívül mennyi minden nem lesz még... Nem lesz filmklub, amin a legjobb élményem az, amikor egyszer egy olyan film volt, amit nem bírtam végignézni, és kijöttem előbb. Másnap odajött Dósai atya, és bocsánatot kért a film miatt. Nem lesz matek korrepetálás, ahol érzetem hogy azért egy picit okos vagyok. Nem lesz latin óra, amin mindig lehetett nevetni (meg jó idegesnek lenni). Nem lesz tesi, ami húderossz volt, de most mit meg nem adnék azért hogy még egyszer álljon mellém Andrea néni, és "böködjön" addig, amig nem ugrom át a szekrényt. Nem lesz magyar óra, ahol mindig meghallgathattuk hogy Koncz Zsuzsa éppen mit csinál. És nem lesz magyarfakt sem, ahol mindig megnyugodott a lelkem, és mindig boldogan mentem be, mert tudtam hogy ott igen. Hogy ott vagyok igazán otthon.
És nem lesz Bori néni sem... Akinek nem mondhatnám el elég sokszor azt hogy köszönöm, aki egyszerűen tényleg mindig ott volt ha kellett, és mindig nagyon közel érzetem magam hozzá. Mostanában egyre közelebb érzem. Nem lesz Dósai atya, akinél gyónni volt a legjobb, mert mindig rátapintott a lényegre. Nem lesz Göde tanár nő, aki mindig elmondta hogy "nem vagyok néni". Nem lesz Géza testvér sem, akivel néha vitáztam, de sikerült békében elválnunk.
Most végigolvasva az egészet rádöbbentem hogy ezeknek tényleg vége lesz... De nem mindenkivel. HISZEM, hogy akiket igazán szeretek, azok nem fognak eltűnni. Csak más lesz. És igaziból ettől a "másságtól" félek... Hogy nem tudom hogy mi lesz... Hányszor fogok találkozni Bogyóval, mit fog csinálni, hol lesz egyáltalán? Vagy hányszor fogom látni Pirikét, miket fog érezni az utolsó évben, miért nem leszek mellette amikor először megy érettségizni? És mi lesz Bori nénivel? Vele meddig tudok együtt maradni, mennyit fogom látni, mennyit fogok hallani róla?
Annyi kérdésem van... És nincsenek válaszaim. Hitem van. Hit abban hogy működni fog minden, és a szeretet legyőzi a távolságot. De meddig?
Ilyen érzések vannak bennem. Ilyen félelmek. Igazán nem jó. De mellette olyan édes is. Várom hogy mi lesz, hogy mik fognak történni.
Ez most személyes lett. Sok emberről írtam, ha olvassák remélem azért egy kicsit boldogok lesznek tőle. :-)
Én igazán szerettem ott lenni! És igazán szeretném hogy ezek a kapcsolatok egész életemben tartsanak! Én ott éltem öt évig, ott ébredtem tudatomra, oda kötődöm. Bízom benne hogy nem fog elmúlni egészen. Büszke vagyok arra hogy oda járhattam!
(írtam ezt két nappal az érettségi előtt, egy nappal az előtt, hogy mentem vissza kanizsára. Írtam ezt egy kicsit miattuk is.)

2009. június 5.

mellesleg

Irodalomból: Zrínyit húztam, és a csodálatos Szigeti veszedelmet (11)
Nyelvtanból: A lineáris és globális kohézió (16)

A nyelvtan volt főleg a nagyon jó, az irodalomba a végén kicsit belesültem :-) ^^

2009. május 27.

ezt kell :-)

Mennyire nagyon szép és megható és bájos és rettenetes és érdekes és fárasztó és élvezetes és sírós és csupacsupa nevetős! :-)

IRODALOM

Életművek
1. Petőfi Sándor tájköltészete
2. Elbeszélői hagyomány és megújítása Arany János Buda halála című alkotásában
3. A lírai nyelv sajátosságai Ady Endre A halottak élén című kötetében
4. Poétikai sokszínűség Babits Mihály első két verseskötetében
5. Lélekrajz és társadalomkép Kosztolányi Dezső Édes Anna című regényében
6. A törvény, a rend és a szabadság motívuma József Attila költészetében

Portrék
7. Elégikus létszemlélet Berzsenyi Dániel lírájában
8. Műfaj és világkép összefüggése Vörösmarty Mihály Csongor és Tünde című művében
9. Radnóti Miklós Bori noteszének versei
10. Az elbeszélésmód jellegzetességei Móricz Zsigmond Pillangó vagy Úri muri vagy Az Isten háta mögött című regényében

Látásmódok
11. Műfaji hagyomány és barokk szemlélet Zrínyi Miklós Szigeti veszedelem című eposzában
12. A naturalista dramaturgia szerepe Füst Milán Boldogtalanok című művében
13. Egyéni és kollektív felelősség problémája Illyés Gyula költészetében (Haza, a magasban; A reformáció genfi emlékműve előtt; Egy mondat a zsarnokságról; Bartók; Bevezetés egy Kodály-hangversenyhez; Koszorú; Peroráció: záróbeszéd)

A kortárs irodalomból
14. Bodor Ádám: A Sinistra-körzet
15. A költői nyelv és tematika megújítása Tandori Dezső Egy talált tárgy megtisztítása című kötetében

Világirodalom
16. Vergilius eklogái és hatásuk a XX. századi magyar költészetre
17. Franz Kafka: A per

Színház- és drámatörténet
18. Shakespeare: Hamlet
19. Történelem- és létértelmezés Madách Imre Az ember tragédiája című alkotásában

Az irodalom határterületei
20. Szépirodalom és ponyva – Szerb Antal: A Pendragon legenda

MAGYAR NYELV

Ember és nyelv
1. A nyelv mint változó rendszer
2. A nyelv mint az egyén, illetve mint a közösség alkotása

Kommunikáció
3. Hétköznapi élethelyzetek kommunikációs konfliktusai
4. A nem nyelvi kommunikáció eszköztára
5. A beszédhelyzet és a szövegkörnyezet mint a kommunikációt alakító tényező

A magyar nyelv története
6. Új nyelvi fejlemények és a nyelvművelés
7. A Halotti beszéd és könyörgés nyelvi jellemzői

Nyelv és társadalom
8. Az ezredforduló információs csatornáinak hatása a nyelvhasználatra
9. A hivatalos nyelv szókincsének jellemzése

A nyelvi szintek
10. A névmások szerepe a szövegalkotásban
11. Az előfeltevések funkciója a mondat megértésében
12. A központozás szerepe a szöveg értelmezésében
13. A morfémák típusai és kapcsolódási lehetőségei

A szöveg
14. Elbeszélő szövegek nyelvi jellemzői
15. Monologikus és dialogikus szövegtípusok nyelvi különbségei
16. A lineáris és a globális kohézió

A retorika alapjai
17. A spontán megnyilatkozás és a megtervezett szöveg különbségei
18. A kulturált vitatkozás kritériumai

Stílus és jelentés
19. A társalgási stílus jellemzői
20. Stíluselem és stílusérték