jó dolog

Jó dolog másra gondolni úgy, hogy az előző már eszedbe sem jut! :) Mégiscsak! :)

fejlesztés(iksz)

Na kedvesjó Nénik és Bácsik!
Van alul zene, ami rögtön bejön ha megnyitod a blogot, és olvasás közben lesz bizony aláfestés! Mert ennyire jó vagyok! :) Úgy örülök neki... .:)

újabb zene

Na emberek, ezt hallgassátok! :) Majd jön a videó is :)

helyzetjelentés

Ma tekertem apával, megkerültük a Badacsonyt, ettünk csokit, bort ittunk, elfáradtunk. Fáj a lábam nagyon, de gondoltam leírom :)
Na meg már csak annyi, hogy keddtől nem leszek augusztus 3-ig vagy 4-ig. Nem tudom pontosan, de majd még leírom rendesen. Na röviden ennyi.
Szép július közepét!

fejlesztés

Tessék népek! Van videósáv, van linklista, van jókedv, van új pöttyös zöld háttér, és nem kell "szavakat" beírni amikor hozzá akartok szólni! :) Hála nekem :)

vers - Nektek! (akik idetévednek)

Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.

/József Attila/

Száz éves a Nyugat! (2. rész)

Ottlik Géza: A Nyugatról

A Nyugat egy nagy lélekszámú országnak is fontos irodalmi és művészeti megmozdulása volna - olyasféle jelentőségű Európa történetében, ha át lehetne tenni más nyelvterületre, mint mondjuk a francia enciklopédistáké - nekünk magyaroknak pedig a reformkor után a legnagyobb erkölcsi és szellemi megújulásunk. Nem "megújulásunk kísérlete", noha látszólag kísérlet maradt, két vesztett világháború látszólag derékba törte. Nem, semmit sem tört derékba semmi: a szellem, amit hirdettek, nemcsak bennünk, idősebb írókban él ma is töretlenül, akik fenntartás nélkül örököseiknek valljuk magunkat - és nem henyeségből beszélek többes szám első személyben -, hanem közvetve minden értékes fiatalban is, akár hallottak életükben a Nyugatról, akár nem. Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Osvát, Schöpflin, Tersánszky, Móricz meg a többiek összefogása nem "nyugatos dekadenciát" hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással és bágyadt középszerűséggel szembe fordulva, az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal, új felelősséget, új erkölcsi, lelki integritást. Szembefordultak nemcsak a hamissal, olcsóval, önáltató hazugsággal, hanem a jó szándékú másodrendűség minden színárnyalatával. Nem is kellettek az első világháború előtti gazdag, rohanva fejlődő Magyarországnak. Isten csodája, hogy végig meg tudtak állni a talpukon. Ne felejtsük el, hogy Tisza István, a nagy tekintélyű miniszterelnök, akit nem jellemzett az, hogy ostoba lett volna, így nyilatkozott: "Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!" A levéltetvek túlélték Tisza pálmafáját, az ország gazdasági, katonai, politikai nagyságából jóformán nem maradt ránk más, mint az ő csorbátlan, csorbíthatatlan nagyságuk. Ha valaki nem tudja fölérni ésszel, hogy ezt az örökséget nem lehet elherdálni, hát az ő baja. Ha valaki úgy érzi, jobban jártunk volna, ha inkább egy ipari, politikai nagyhatalom lennénk ma, hát bánkódjon fölötte. De bolond lenne az a magyar író, eltökélt bolond, aki a Nyugat nagyhatalmi rangjánál alább adná.
Személyes emlékeim a Nyugatról? Kevés van, és ez a kevés olyan elválaszthatatlan az életemtől, hogy egy háromkötetes önéletírásba se férne bele. Mindig emlékeztem vagy emlékezni véltem a kora gyerekkoromban egyszer-egyszer kezembe akadt Nyugat-példányok még sötétszürke vagy sárga, kedélytelen címlapjára és a korábbi, másféle betűcsaládból szedett címére, meg a megmagyarázhatatlan áhítatomra, amivel néztem. A magyarázatot korszakokkal később, nekem földtani, embertani korszakokkal később, Karinthy adta meg. A Nyugat íróival az Így írtok ti-ből ismerkedtem meg, méghozzá eredeti műveik helyett, azt kell mondanom, műveik elvont lényegével, tizenkét-tizenhárom éves koromban, amikor a konkrét mondanivalójukat még meg sem értettem volna. Karinthy könyve nekem nemcsak "kritikai értékű" volt, hanem megnyitotta a világot. Azt tartom, hogy mindenestől nem más - függetlenül attól, hogy utánozhatatlan, a szeméremnek és szemérmetlenségnek, útszéli nevettetésnek és mély gyengédségnek, pongyolaságnak és zenei fegyelemnek, ítélő férfiasságnak és kisfiús tisztaságnak egyszeri, megismételhetetlen vegyülete, melynek kémiája, magfizikája kifürkészhetetlen marad -, mindenestől pedig nem más, mint művészetfilozófiai, ismeretelméleti, létbölcseleti reveláció. Bocsánat az idegen szóért. Karinthy elém tárta, felmutatta, napnál világosabbá tette, hogy micsoda maga a költészet, irodalom, és hogy ez az irodalom az emberi léttel együtt nevetségességében is nagyszabású vállalkozás. Egy tizenhárom éves fiút, aki mondjuk A fekete zongorá-n vagy a Vér és arany-on csak jót röhögött volna, a paródiája úgy megbabonázta, akármekkorát is nevetett rajta, a "pastiche"-on át úgy megbűvölte az eredeti, hogy a gyerekkori felelőtlen áhítatból, gondtalan vonzódásból életre-halálra szóló szerelem támadt. "Nehéz szerelem"! - ahogy Vas István nevezi.