Az élet titka

"Most már, idők múltával azt is tudom, hogy arról szólt a mese, hogy a világban mindenkire rá van bízva valami. Valami nagyon fontos, amivel el kell jutni az Üveghegy elé, s aki az Üveghegy elé akar jutni, annak ismernie kell testvérét, anyját, nagyapját, tudnia kell, hogy az Üveghegy vára mindenki előtt nyitva áll, csak szeretet és tiszta szív kell hozzá."

!

Olvassatok Lázár Ervint! Meg olvassatok meséket!

"-Meglátod, rendesen öntözlek, kapállak, törődöm veled ezután- mondta a virágnak.
A virág meg azt mondta:
-Hiszi a piszi.
És olyan boldog volt, amilyen még soha."

Lázár Ervin: Százpettyes katica

– Apu!
– Tessék?
– Bejöhetek?
– Be – mondom megadóan.
Bejön, olyan méltóságteljesen, amennyire csak egy ötévestől telik.
– Írsz?
– Láthatod.
– Mit írsz?
– Egy történetet.
– Nemlétezik történetet?
– Micsodát?
– A Maul mondta, hogy te mindig olyan nemlétezik történeteket írsz.
– Ki az a Maul?
– Velem jár oviba, tudod, akinek az apukája mindig olyan kacskaringósan néz.
– Görbén.
– Jó, akkor görbén… Ugye, a Maul egy nagy buta?
– Hát… nem is tudom…
– Én nagyon örülök neki, hogy te nemlétezik történeteket írsz.
– Nagyszerű! Akkor meg vagyok mentve.
– Most nagyon meg vagy mentve.
– Nagyon? Miért?
– Mert hoztam neked valamit.
– Mit?
– Egy nemlétezik történetet.
– Na, erre kíváncsi vagyok. Mondd el.
– Nem elmondós. Itt van a kezemben.
– Akkor mutasd.
– Na, mi ez?
– Ez? Egy katicabogár.
– Nézd meg jobban!
– Akárhogy nézem, katicabogár.
– Számold meg a pöttyeit!
– Kettő.
– Na, látod! Akkor ez öt pöttyét elvesztette. Vagy ellopták tőle. Ha pedig se nem ellopták, se nem elvesztette, akkor ez egy nemlétezik katicabogár.
– Sajnos, kislányom, ez egy létezik katica.
– Nem látod, hogy két pöttye van?
– Dehogynem. De teljesen szabályosan van neki két pöttye.
– Két pöttyel született?
– Igen.
– És mégis katica?
– Persze. Úgy hívják, változékony katica. Latinul Coccinella bipunctata.
– Micsoda?
– Coccinella bipunctata.
– És amelyiknek rendes hét pöttye van, az is punktata?
– Az is, csak éppen septempunctata.
– És hogyha látok egy olyan katicát, amelyiknek tíz pöttye van, az is létezik katica?
– Hát az én fejem sem káptalan. De várjál, mindjárt megnézem. Valamelyik könyvben biztos benne van.
– Micsoda nem a te fejed?
– Káptalan.
– Az mit jelent?
– Hogy én se tudhatok mindent.
– És akinek a feje káptalan, az mindent tud?
– Majdnem mindent.
– A tízpöttyös katicát is?
– Azt is.
– De te nem tudod.
– Én nem.
– Akkor a te fejed kápos.
– Hát bizony, eléggé kápos.
– De én se tudom a tízpettyes katicát.
– Nem baj az.
– Akkor az én fejem is kápos.
– A tied is.
– De a Maulé, ugye, káposabb?
– Nem tudom, nem ismerem a Mault. Itt a könyv.
– Ha megtudjuk a tízpettyes katicát, akkor káptalan lesz a fejünk?
– Akkor még nem.
– De már nem lesz annyira kápos?
– Annyira már nem.
– Benne van?
– Benne. Tízpettyes katica, Coccinella decempunctata.
– És tizenegy pöttyös?
– Az is van. Coccinella undecempunctata.
– És olyan is van, amelyiknek egy pöttye sincs?
– Na, nézzük csak… olyan is van. Úgy hívják: bogáncs-katica.
– Szegény… mondj egyet, amelyiknek sok pöttye van!
– Sok pötty… sok pötty… na nézd csak! Ennek huszonnégy van. Úgy hívják, lucernaböde. És nagyon kártékony bogár.
– Ő is punktata?
– De még mennyire! Subcoccinella vigintiquatuor punctata.
– És ha egyszer katicabogár, miért hívják… hogy is mondtad a nevét?
– Lucernaböde.
– Na, annak!
– Az van ideírva, hogy katicabogarak. És… várj, megszámolom… negyvenhétféle van belőlük. De a neve nem mindnek katica.
– Hát?
– Van itt böde, bödice, félböde, füsskata, szerecsenatka, sőt fekete-sárga katóka is van.
– És százpettyes katica?
– Százpettyes? Az nincs.
– Nincs benne a könyvben?
– Nincs. Sem a könyvben, sem a valóságban.
– De amikor én láttam.
– Százpettyes katicát?
– Azt. Aranylottak meg ezüstlöttek a pöttyei, és szárnya nem volt, nem szárnnyal repült, hanem olyan forgóval, ami a helikopternek van.
– Ne mondd! Akkor az egy helitica. Vagy katikopter.
– Az bizony! Helitica és katikopter. Amikor láttam, éppen azzal a bácsival beszélgetett, akit annyit emlegettél.
– Én? Mikor emlegettem?
– Most.
– Most? Milyen bácsit?
– Hát a Punk tatát!
– Na nézd csak, tényleg! Tehát a százpettyes helitica, vagyis katikopter, beszélgetett a jó öreg Punk tatával.
– Igen. És nagyokat nevettek… Nem hiszed?
– Dehogynem. Nem azért írok én nemlétezik történeteket, hogy ne higgyem.
– De ez nem nemlétezik történet, ez létezik történet – fölemelte az ujját –, figyelj csak!
Figyeltem. Tűhegynyi zúgás a nyitott ajtó felől. És már benn is volt. Aranylott és ezüstlött a száz pöttye. A légcsavarja elmosódó, szivárványszínű kör a pöttyök fölött. A helitica! Leszállt az íróasztalomra. Illegett-billegett, meg-megforgatta a légcsavarját.
– Na ugye! – mondta a lányom, de nem tudtam neki felelni – igaz, nem is lett volna mit –, mert kopogtak.
– Tessék – mondtam.
Kitárult az ajtó, és egy nagy szakállú apóka lépett a szobába. Biccentett.
– Jó napot. Punk tata vagyok. Nem látták a heliticámat? Azaz a katikopteremet?
– De itt van – mondtuk egyszerre nagy boldogan.
– Na végre! – sóhajtott fel Punk tata, és lehuppant egy karosszékbe. – Mindig elcsavarog.
A lányom rám ragyogott.
- Látod, mégis hoztam neked egy nemlétezik-létezik történetet.
– Nagyon rendes vagy – mondtam, a szemem hol a heliticán, hol meg Punk tatán.
– Megírod?
– Meg.
– A Maul úgyse fogja elhinni.
Azt akartam mondani, hogy mit csináljak, nem tudok a Maulon segíteni, de Punk tata közbevágott.
– A Maul nem számít – mondta –, nagyon kápos a feje.