ó

ó, a nyárvége!

ó, a kifacsart szívem.

ó, a lecsorgott és a padlón most fénylő múlt.

ó, elmúlás.

ó

remény

gyertya nélkül ülni a sötétben, a hideg falnak támaszkodni, az ajtót kulcsrazárni és várni a semmit, a vágyat, az ihletet.

aztán évekkel később megérkezni, és beengedni a fényt, meg a napot, kinyitni az ajtót, és meglátni, hogy semmi nem változott.

legyen

azt akarom, hogy már végre legyen 24, és este, mert akkor tényleg van valami más az emberekkel. én egész évben mindig a karácsonyt várom, néha jobban mint azt hogy tegyük fel találkozzam régen látott jóbaráttal. eddig ennyire mondjuk nem éreztem még soha hogy kéne már a karácsony... most meg túl sok az interneten a karácsonyi reklám, az ajándékötletek, meg youtubeon a zenék, meg facebookon a játékokban a díszek, meg a hó illata a szívemben, meg a tévében a karácsonyi coca cola reklám (észrevettétek már, hogy azok mennyire jók?).
eddig mindig örültem a várakozásnak, a díszítésnek, a takarításnak előtte, a csomagolásnak, a süteménysütésnek. most meg basszus, csak azt akarom hogy egy kivilágított utcában sétáljak a nagy hóban, ihassak közben forraltbort, és ettől legyen nagyon jó. és tudjam, hogy ha hazaérek, ott lesz egy fa, és nem az ajándékok lesznek a fontosak, hanem igazán a másik, és az ünnep. több ilyen ünnep kell nekem, hogy kiemeljen.
de már csak pár nap.