2008. október 31.
helyzet
2008. október 25.
2008. október 24.
köszönöm!
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Zavart lelkem tegnap mindent bevallott:
Te voltál mindig mindenben minden
Boldog szimatolásaimban,
Gyöngéd simogatásaimben
S éles, szomoru nézéseimben.
Ma köszönöm, hogy te voltál ott,
Hol éreztem az életemet
S hol dőltek, épültek az oltárok.
Köszönöm az én értem vetett ágyat,
Köszönöm neked az első sirást,
Köszönöm tört szivü édes anyámat,
Fiatalságomat és büneimet,
Köszönöm a kétséget, a hitet,
A csókot és a betegséget.
Köszönöm, hogy nem tartozok senkinek
Másnak, csupán néked, mindenért néked.
Napsugarak zugása, amit hallok,
Számban nevednek jó ize van,
Szent mennydörgést néz a két szemem,
Istenem, istenem, istenem,
Könnyebb a lelkem, hogy most látván vallott,
Hogy te voltál élet, bú, csók, öröm
S hogy te leszel a halál, köszönöm.
2008. október 5.
Persze ABC sorrendben van minden, még a könyvek címe is... :) Nem vagyok amúgy annyira rend mániás.
Szégyenlem magam... Vissza kéne ide találnom. Szerintem nehezen fog menni. Mostanában nagyon sok mindent hanyagolok. Sokat kell tanulni. Meg nincs nagyon időm. Mindegy. Ettől én még RAGYOGOK! :)
2008. szeptember 14.
Szeptemberi áhítat
...
Már két hét eltelt az iskolából, és töredelmesen bevallom, hogy szeretem... Jó ott lenni, néha még élvezem is. Köszönöm ezt különösen is nekik: PJ, MP, TB, OZs, BÉ.
És boldog vagyok, mert élt Kosztolányi!
2008. augusztus 30.
utolsó

2008. augusztus 19.
párbeszéd
Voltam egy táborban az utolsó bejegyzés óta, és nem volt olyan jó amilyenre számítottam, úgyhogy hamarabb eljöttem. De így legalább el tudtam menni egy családi találkozóra, ami kifejezetten jó volt, meg az alföldre a nagyszüleimhez!
Egy kedves párbeszédet jegyeznék itt le, ami köztem és Dósai atya között hangzott el:
"-Rita, van nálad gyufa?
-Nem, nincs.
-És öngyújtó?
-Az sincs.
-Nocsak, hát megjavultál?
-Hát, lehet :)"
Nem lehet az hogy mostanában nem tudok írni? Régen legalább ment... Na de majd edzek :D!
2008. augusztus 12.
újra itt (kicsit gyenge lett, ne várj tőle sokat!)
Voltam példának okáért Veszprémben az Utcazene fesztiválon! Amiért nagyon nagy hálát adok, az az, hogy hamar találtunk alvóhelyet. Így nem kellett a Jazz színpad alatt aludnunk :D Volt sok koncert, sok ember, gyertek ti is jövőre!
A másik fontos, és egyben nagyon jó és izgalmas dolog az, hogy van egy bizonyos Mária musical, ahol én vagyok Erzsébet. A musical, a címből is látszik, Mária életét dolgozza fel. Így tehát van benne egy fontos Erzsébet szerep is, amit ketten éneklünk, illetve váltott szereposztásban. Na és volt Balatoncsicsón egy próbahét, ahol csakcsak énekeltünk, és próbáltunk, és jó volt :) Sokat fejlődtem asszem, legalábbis én ezt tapasztaltam magamon.
Emberek, kedvesek, tessék elnézni, ez nem sikerült, nagyon fáradt vagyok, nem tudok szépen és okosan fogalmazni... Bocsánat!
Ígérem hamarosan újra írok, de most mindenhova mindig rohanok...
2008. július 15.
2008. július 14.
fejlesztés(iksz)
Van alul zene, ami rögtön bejön ha megnyitod a blogot, és olvasás közben lesz bizony aláfestés! Mert ennyire jó vagyok! :) Úgy örülök neki... .:)
2008. július 12.
helyzetjelentés
Na meg már csak annyi, hogy keddtől nem leszek augusztus 3-ig vagy 4-ig. Nem tudom pontosan, de majd még leírom rendesen. Na röviden ennyi.
Szép július közepét!
2008. július 9.
fejlesztés
2008. július 7.
vers - Nektek! (akik idetévednek)
Az én szivem sokat csatangolt,
de most már okul és tanul.
Aki halandó, csak halandót
szerethet halhatatlanul.
/József Attila/
Száz éves a Nyugat! (2. rész)

Ottlik Géza: A Nyugatról
A Nyugat egy nagy lélekszámú országnak is fontos irodalmi és művészeti megmozdulása volna - olyasféle jelentőségű Európa történetében, ha át lehetne tenni más nyelvterületre, mint mondjuk a francia enciklopédistáké - nekünk magyaroknak pedig a reformkor után a legnagyobb erkölcsi és szellemi megújulásunk. Nem "megújulásunk kísérlete", noha látszólag kísérlet maradt, két vesztett világháború látszólag derékba törte. Nem, semmit sem tört derékba semmi: a szellem, amit hirdettek, nemcsak bennünk, idősebb írókban él ma is töretlenül, akik fenntartás nélkül örököseiknek valljuk magunkat - és nem henyeségből beszélek többes szám első személyben -, hanem közvetve minden értékes fiatalban is, akár hallottak életükben a Nyugatról, akár nem. Ady, Babits, Kosztolányi, Karinthy, Osvát, Schöpflin, Tersánszky, Móricz meg a többiek összefogása nem "nyugatos dekadenciát" hirdetett, hanem éppen a szellemi hanyatlással, a pangással és bágyadt középszerűséggel szembe fordulva, az egészség új forradalmát: hevesebb és hitelesebb művészetet, nagyobb szabadsággal s egyben nagyobb szigorúsággal, új felelősséget, új erkölcsi, lelki integritást. Szembefordultak nemcsak a hamissal, olcsóval, önáltató hazugsággal, hanem a jó szándékú másodrendűség minden színárnyalatával. Nem is kellettek az első világháború előtti gazdag, rohanva fejlődő Magyarországnak. Isten csodája, hogy végig meg tudtak állni a talpukon. Ne felejtsük el, hogy Tisza István, a nagy tekintélyű miniszterelnök, akit nem jellemzett az, hogy ostoba lett volna, így nyilatkozott: "Ady és a Nyugat levéltetűk a magyar kultúra pálmafáján!" A levéltetvek túlélték Tisza pálmafáját, az ország gazdasági, katonai, politikai nagyságából jóformán nem maradt ránk más, mint az ő csorbátlan, csorbíthatatlan nagyságuk. Ha valaki nem tudja fölérni ésszel, hogy ezt az örökséget nem lehet elherdálni, hát az ő baja. Ha valaki úgy érzi, jobban jártunk volna, ha inkább egy ipari, politikai nagyhatalom lennénk ma, hát bánkódjon fölötte. De bolond lenne az a magyar író, eltökélt bolond, aki a Nyugat nagyhatalmi rangjánál alább adná.
Személyes emlékeim a Nyugatról? Kevés van, és ez a kevés olyan elválaszthatatlan az életemtől, hogy egy háromkötetes önéletírásba se férne bele. Mindig emlékeztem vagy emlékezni véltem a kora gyerekkoromban egyszer-egyszer kezembe akadt Nyugat-példányok még sötétszürke vagy sárga, kedélytelen címlapjára és a korábbi, másféle betűcsaládból szedett címére, meg a megmagyarázhatatlan áhítatomra, amivel néztem. A magyarázatot korszakokkal később, nekem földtani, embertani korszakokkal később, Karinthy adta meg. A Nyugat íróival az Így írtok ti-ből ismerkedtem meg, méghozzá eredeti műveik helyett, azt kell mondanom, műveik elvont lényegével, tizenkét-tizenhárom éves koromban, amikor a konkrét mondanivalójukat még meg sem értettem volna. Karinthy könyve nekem nemcsak "kritikai értékű" volt, hanem megnyitotta a világot. Azt tartom, hogy mindenestől nem más - függetlenül attól, hogy utánozhatatlan, a szeméremnek és szemérmetlenségnek, útszéli nevettetésnek és mély gyengédségnek, pongyolaságnak és zenei fegyelemnek, ítélő férfiasságnak és kisfiús tisztaságnak egyszeri, megismételhetetlen vegyülete, melynek kémiája, magfizikája kifürkészhetetlen marad -, mindenestől pedig nem más, mint művészetfilozófiai, ismeretelméleti, létbölcseleti reveláció. Bocsánat az idegen szóért. Karinthy elém tárta, felmutatta, napnál világosabbá tette, hogy micsoda maga a költészet, irodalom, és hogy ez az irodalom az emberi léttel együtt nevetségességében is nagyszabású vállalkozás. Egy tizenhárom éves fiút, aki mondjuk A fekete zongorá-n vagy a Vér és arany-on csak jót röhögött volna, a paródiája úgy megbabonázta, akármekkorát is nevetett rajta, a "pastiche"-on át úgy megbűvölte az eredeti, hogy a gyerekkori felelőtlen áhítatból, gondtalan vonzódásból életre-halálra szóló szerelem támadt. "Nehéz szerelem"! - ahogy Vas István nevezi.
