Figyelted-e
szélben a fákat?
A két jegenyét
nézd csak a kert
közepén, ama két
nyúlánk jegenyét.
Zümmög a távol
torka, süvölt
az ősz szele,
borzong a föld
s a két sudár fa
bólogat és leng.
Jobbra az egyik,
jobbra a másik,
balra az egyik,
balra a másik;
egyforma ütemre
ringanak ők.
A légben, a szélben,
fent, odafent
egyszerre tagadnak
s intnek igent
és - jaj, sose tudnak
összeborulni...
1 megjegyzés:
Az ódonművű óra ver,
a mennyezeten pókok szőnek.
Homlokodon bánat hever,
bánata özvegy, néma nőnek,
ki fogyton vékonyul, mint a hold,
mert arra gondol, ami volt
s hunyó tűznél fonnyadva fázik
és arra gondol, aki holt,
míg zöld, nagyárnyú lámpa mellett
magányosan, csendben teázik.
S akkor jövök. Halk nesze sincs
saruimnak, mikor belépek.
Nesztelen moccan a kilincs,
borzadva néznek rám a képek.
- Én is teázom, kedvesem... -
mondom lágyan és kedvesen.
A húnyt parázsnak lángja támad.
És felakasztom csendesen
kék sapkád mellé a fogasra
fénylő, mennyei glóriámat.
Megjegyzés küldése