kopogósságésség

Teljesen ötletek nélkül ülök a gép előtt, és szomojú. Na persze mindegy. (-->Imádom magam [magam] lereagálni. --> mindig így, és sose hasonlóképpen.)
Fegyverkezzetek!
Mert meg fog támadni a csúnya rossz [sose mondták hogy valóban rossz] manócska. [amíg nem hiszek a manókban, ügye nem lehet semmi komolyabb bajom?]

[erre reflektálva: hogy is lenne bajod? Most se vagy teljesen... ÉP--> üvegben a szilánk.]
Mindig mindig mindig (igaziból sosem) ez jut csak az eszembe. Fájfájfájjdalmas. Sok jével, mert tetszik ez a betű.
[Hang hang, hohohhóó]
Ez kicsit ilyen (olyan). ÖÖÖÖ. Mintha magammal beszélgetnék (írva csevegek). -nék. [csöndesen, csitt, <de most már tényleg!> ez egy rag.] És a rag azért piros színű, mert illik hozzá.
Nem is lehetne más! [hogyne, csak kicsit k.r.e.a.t.í.v.a.b.b.n.a.k. kéne lenned.]
"Megint itt ülsz?"
"Nem ülök... Mindig állok. Ülni egyhangú. És bután megy bennem akkor a vér."
"Aha. Praktikus vagy. Bocsánat. Akkor állsz. Bár igaziból mindegy..."
"Mindegy? Jó... Neked. Nekem nem, engem minden érdekel. Nem vagyok érdektelen."
"Én sem! Nem azt mondtam. Bocsánat. Különben is:
HESS--------->
Látod, megint elkergettem... Nem lehet vele rendesen beszélni. Néha kedves. Jó, jó, jó. Akkor jó hogy van. Aztán hopp. Utálatoskodik.
Ilyenkor olyan pfui"érzésem" van.
Pedig egyszerű lenne.
Csak mosolyból fényes hurkokat kéne rajzolgatnom köréd.
(R.M.)