Kéne írnom a hétvégéről, mert biztosan mindenki feszülten várja.
Szóval csütörtökön kezdődött azzal, hogy nem tudtam reggel nagyon beszélni. Fájt a torkom, ez gonosz dolog. Főleg hogy tudtam: szombaton majd nekem énekelnem kell. Rendesen izgultam is, és kíméltem.
Éjjel meg nem tudtam aludni... Ezért hajnalig sms-eztem egy kedves barátommal, jólesett, de ezek után sem ment nagyon az alvás, így fáradt maradtam.
Pénteken az volt a legjobb, hogy egész délután Pirivel voltam, ami már megint nagyon hiányzott. (tessék kérem, el lettünk választva egymástól. Ő Kanizsán van, én meg itthon). Aztán este meg 9-ig ültünk a színházban, és nem csináltunk semmit. Juj de rossz volt...
Örülök, mert sokan aludtak nálunk, és jó volt velük lenni.
Szombat délelőtt volt szörnyű próba, nagy kiakadás, bőgés, alváshiány. Aztán ebéd, meg angolóra. Akkor már izgultam rendesen. De tudtam hogy jön a szereplés, jónak kell lenni, és jönnek a barátaim is még, miattuk is kell csinálni.
(Az előadás szuperségéről nem lehet írni)
Aztán ami már az. Azt nem lehet kifejezni amit éreztem akkor, amikor megláttam őt, őt és őt. Az az ölelés, és az az ölelés, és az az ölelés volt minden, de minden ami bennem volt, amit éreztem, amit gondoltam. Azok a könnyek, amik nem a szememből, de a lelkemből folytak, csorogtak rendesen. Ott voltak a legfontosabb emberek, és én semmi mást nem akartam, csak élvezni a "vanást", az egésznek a ragyogó teljességét.
Tényleg örültem nagyon.
És mérhetetlenül fáradt voltam... De nagyon boldog.
Boldog, mert tudtam élvezni az angol órát, habár nagyon ellenkeztem vele.
Boldog, mert pénteken sikerült magamtól minden ruhát elpakolni és kiteregetni.
Boldog, mert vehettem két könyvet az antikváriumban.
Boldog, mert nálunk aludt Kinga, Réka, Petra, Veronika, Zsófi.
Boldog, mert nem szóltak rám, amikor nem mentem fel a színpadra próbálni, hanem hátul ültem, és sírtam a fáradtságtól.
Boldog, mert finom volt az ebéd, különlegesen.
De ez megint mind semmi...
Boldog voltam, mert szeretek.
Boldog, mert ott voltak a barátaim, a családom, és ennél nincsen fontosabb.
Boldog, mert utánozhatatlan érzés a színpad közepén állni és énekelni.
Boldog, mert jó utána tapsot kapni.
Boldog, mert után annyi ölelésben volt részem, ami elég lesz arra az időre amíg nem kapok majd.
Boldog, mert kaptam ajándékot azzal hogy ott voltak Ők.
Boldog, mert most igazán és teljes erővel érzem hogy SZERETNEK engem és én is teljesen SZERETEM őket.
Szóval csütörtökön kezdődött azzal, hogy nem tudtam reggel nagyon beszélni. Fájt a torkom, ez gonosz dolog. Főleg hogy tudtam: szombaton majd nekem énekelnem kell. Rendesen izgultam is, és kíméltem.
Éjjel meg nem tudtam aludni... Ezért hajnalig sms-eztem egy kedves barátommal, jólesett, de ezek után sem ment nagyon az alvás, így fáradt maradtam.
Pénteken az volt a legjobb, hogy egész délután Pirivel voltam, ami már megint nagyon hiányzott. (tessék kérem, el lettünk választva egymástól. Ő Kanizsán van, én meg itthon). Aztán este meg 9-ig ültünk a színházban, és nem csináltunk semmit. Juj de rossz volt...
Örülök, mert sokan aludtak nálunk, és jó volt velük lenni.
Szombat délelőtt volt szörnyű próba, nagy kiakadás, bőgés, alváshiány. Aztán ebéd, meg angolóra. Akkor már izgultam rendesen. De tudtam hogy jön a szereplés, jónak kell lenni, és jönnek a barátaim is még, miattuk is kell csinálni.
(Az előadás szuperségéről nem lehet írni)
Aztán ami már az. Azt nem lehet kifejezni amit éreztem akkor, amikor megláttam őt, őt és őt. Az az ölelés, és az az ölelés, és az az ölelés volt minden, de minden ami bennem volt, amit éreztem, amit gondoltam. Azok a könnyek, amik nem a szememből, de a lelkemből folytak, csorogtak rendesen. Ott voltak a legfontosabb emberek, és én semmi mást nem akartam, csak élvezni a "vanást", az egésznek a ragyogó teljességét.
Tényleg örültem nagyon.
És mérhetetlenül fáradt voltam... De nagyon boldog.
Boldog, mert tudtam élvezni az angol órát, habár nagyon ellenkeztem vele.
Boldog, mert pénteken sikerült magamtól minden ruhát elpakolni és kiteregetni.
Boldog, mert vehettem két könyvet az antikváriumban.
Boldog, mert nálunk aludt Kinga, Réka, Petra, Veronika, Zsófi.
Boldog, mert nem szóltak rám, amikor nem mentem fel a színpadra próbálni, hanem hátul ültem, és sírtam a fáradtságtól.
Boldog, mert finom volt az ebéd, különlegesen.
De ez megint mind semmi...
Boldog voltam, mert szeretek.
Boldog, mert ott voltak a barátaim, a családom, és ennél nincsen fontosabb.
Boldog, mert utánozhatatlan érzés a színpad közepén állni és énekelni.
Boldog, mert jó utána tapsot kapni.
Boldog, mert után annyi ölelésben volt részem, ami elég lesz arra az időre amíg nem kapok majd.
Boldog, mert kaptam ajándékot azzal hogy ott voltak Ők.
Boldog, mert most igazán és teljes erővel érzem hogy SZERETNEK engem és én is teljesen SZERETEM őket.
(Ez a bejegyzés annyi minden...)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése