2008. március 15.

cím

Mégse volt tegnap az olyan nagy probléma, ne tessék komolyan venni :) Most már minden újra jó :) De a szívemet kinyalhatná valaki jó pirosra! :)
Majd igyexem többet is írni ennél, de most megint nincs rá kellő indíttatásom...

2008. március 14.

az átkozott!

Megint probléma...
Pedig megint nem akartam.
Túl hiszékeny vagyok. Meg naiv. Meg gyerek még, akinek szeretetre lenne szüksége.
Hát miért is hiszek egy olyan dologban, aminek már semmi értelme?
Sajnálom, és remélem sajnálod egy kicsit...
Mert én még szenvedek...
De majdcsak lesz jó is :)

2008. március 9.

Valaki útravált belőlünk

Unatkozók s halálra-untak,
Bolondosan furcsák vagyunk,
Fájdalmasak és búcsuzók
S milyen furcsán nézzük magunkat
S milyen furcsán néznek most minket.
Csalódás-kő ránk nem zuhant
S mégis sujtódottan, szédülten,
Sustorgó ázott-fák a tűzben,
Panasszal égünk, lángtalan.

Mint elárvult pipere-asztal,
Mint falnak forditott tükör,
Olyan a lelkünk, kér, marasztal
Valakit, ki már nincs velünk,
Ki után ájult búval nézünk.
Egy régi, kényes, édes dámát,
Kegyetlen szépet siratunk,
Bennünksarjadtat: asszony-részünk.
Valakit, kiért hiúk voltunk,
Apródok s cifra dalnokok
S kit udvarunkban udvaroltunk.

Ingunk s mint rossz tornyok, bedőlünk,
Nagy termeink üresen kongnak,
Kölykösen úszók szemeink:
Valaki útravált belőlünk
S nem veszi észre senki más,
Milyen magános férfi-porta
Lett a szemünk, lett a szivünk,
Szemünknek és szivünknek sorsa,
Mert asszony-részünk elhagyott.

Nem tudjuk szeretni magunkat
És nem hisszük el, hogy szeretnek,
Ákombákomos szépeket
Idegen, váró embereknek
A régi tussal nem irunk,
Mert mi csak magunknak bókoltunk,
Asszony-énünkért, szertelen,
Érte voltunk jók, ha jók voltunk
És kacérok és hűtlenek
És most sírva megözvegyedtünk.

Ezer óh, jaj, baj, ejnye, nyűg
Siránkozik pityergő szánkon
S omladozó, árva szivünk
Ezer fájást talál, hogy fájjon
S ezeregy fájás fáj nekünk.
Kopott az arcunk, kopott minden,
Kopott a világ s a szivünk
S minden világ a szemeinkben:
Mi hírért, sikerért szalasszon,
Ösztönzőnk, igazi valónk,
Kiszakadt belőlünk, az asszony.

2008. március 2.

tavasz

március van, március van, örüljön az emberiség!

u.i.: én meg annak örülök, hogy egyre jobb a helyesírásom :)

2008. február 22.

vers - nektek

TUDOD, HOGY NINCS BOCSÁNAT

Tudod, hogy nincs bocsánat,
hiába hát a bánat.
Légy, ami lennél: férfi.
A fű kinő utánad.

A bűn az nem lesz könnyebb,
hiába hull a könnyed.
Hogy bizonyság vagy erre,
legalább azt köszönjed.

Ne vádolj, ne fogadkozz,
ne légy komisz magadhoz,
ne hódolj és ne hódits,
ne csatlakozz a hadhoz.

Maradj fölöslegesnek,
a titkokat ne lesd meg.
S ezt az emberiséget,
hisz ember vagy, ne vesd meg.

Emlékezz, hogy hörögtél
s hiába könyörögtél.
Hamis tanúvá lettél
saját igaz pörödnél.

Atyát hivtál elesten,
embert, ha nincsen isten.
S romlott kölkökre leltél
pszichoanalizisben.

Hittél a könnyü szóknak,
fizetett pártfogóknak
s lásd, soha, soha senki
nem mondta, hogy te jó vagy.

Megcsaltak, úgy szerettek,
csaltál s igy nem szerethetsz.
Most hát a töltött fegyvert
szoritsd üres szivedhez.

Vagy vess el minden elvet
s még remélj hű szerelmet,
hisz mint a kutya hinnél
abban, ki bízna benned.

1937. július-augusztus

2008. február 21.

megint kritika

Tessék megvetni érte, vagy tessék rajongani érte, de ezt le kell írnom.
11 évesen nyaralásból jöttünk haza, és ajándék várt otthon. Egy könyv. Harry Potter és a Bölcsek Köve volt a címe. Nem akartam elkezdeni olvasni, mert nem szerettem olvasni. Apa nagyon erőlködött hogy de igenis, olvassak bele, biztos nagyon jó könyv, pont veled egykorú a főszereplő - de engem nem érdekelt. Aztán este elővette, és felolvasta az első fejezetet, esti mese gyanánt. (Akkor még nem sejtve, hogy egy szép kis horror-könyv lesz végül belőle :)) Szóval az első fejezetet türelmesen végighallgattam, és elragadtatott. Egy kisfiú volt csak benne, egy hatalmas ember, aki repülő motorral érkezett, egy szemüveges boszorkány, aki macskává tud változni, és egy méltóságteljes, öreg varázsló. Nem tudom miért, de másnap megfogtam a könyvet, és elkezdtem folytatni. És tetszett. Voltak részek, amikor megrémültem, volt, amikor nevettem rajta, volt hogy sírnom kellett. Itt fontos megemlítenem egy találkozást, ami még az első könyv folyamán történt velem. Az elején a könyvnek, feltűnt egy fiatal varázsló. Vörös hajú, szeplős, és rögtön megtudtuk róla, hogy sok testvére van, és magas. Én akkor mondhatjuk úgy is szerelmes lettem Ronald Weasley-be, és ez már biztos elkísér mindenhova. Szóval nagy lelkesen vártam a második könyvet. A harmadikat (ami személy szerint a kedvencem), és sorban végignéztem a filmeket is. Aztán a negyedik kötet után kicsit többet kellett várni a következőre, mint előtte, és én elkezdtem a film felé fordulni inkább. A színészek élete érdekelt, és a pletykák, és azt képzeltem, hogy híres vagyok, és én vagyok a legjobb barát, az összes forgatáson ott vagyok, stb... De ezek csak a kamaszlányok normális szokásaihoz tartoztak. Aztán ötödik, kötet, majd a hatodik, és én már gimnazista voltam két éve. És nem hatott már meg, nem remegtem tőle, kicsit vontatottá vált, és számomra félelmetessé, és erőszakossá. Sose szerettem az erőszakot, se a sötét dolgokat, bántott is. Aztán elkezdtem előröl olvasni, elolvastam egy részt angolul is. De végül is eljutottam az ötödik film csalódása után a teljes közönyhöz.
Előtte öcsémmel legoval is Harry Pottert játszottunk, én boszorkánynak képzeltem magam titokban, álmomban néha magas, vörös, és szeplős párom volt. Hiába tagadtam sokáig, el tudtam menekülni ebbe a "varázsvilág" mesébe. Sirius volt jó barátom, és Lupin, velük együtt fejtettem meg titkokat, és jártam én is sötét, és mágikus helyeken. Aztán a lelkesedés csökkent, és érzékenyebb lettem irodalmilag is. Nagyobb és nevesebb könyvekbe kezdtem, és végképp eldöntöttem hogy az irodalomnak akarom szentelni az életemet.
Húgom vette át itthon a rajongó szerepét. Egy nyár alatt elolvasta a maradékot, amit még nem olvasott el, és nagyon megszerette. Öcsémmel persze nevettünk rajta. Aztán eljött a nap, amikor kiadták a befejező részt, és sok mindent hallottam róla, pletykákat, találgatásokat, de nem érdekelt. Egy cseppet sem.
Most van egy hét síszünetem. És megjelent magyarul is. És hugi kölcsönkapta. Hát hogy a fenébe ne olvasnám el pont én! Belül vezetett az, hogy nevethessek egy nagyot, hogy milyen komikus is az egész könyv. Hozzá kell tennem zárójelben, hogy mikor kezembe vettem a könyvet, mellette miket olvastam. Egy Csehov drámát, Déry Tibort, Örkényt, és a Bűn és bűnhődést is. Szóval kezembe vettem a befejező Pottert.
És aztán három délelőtt alatt sikerült is végigolvasnom, és nem hiába! Furcsa hatások jelentek meg rajtam olvasás közben. Pl.: korgott a gyomrom, és nem mozdultam órákig ételért, pedig csak ki kellett volna nyújtanom a kezemet. Remegtem ha izgalmas volt, megkönnyeztem pár ember halálát. Amikor Hermione és Ron végre egymásra talált, kicsit féltékeny lettem, de ez csak lányos butaság :)
Mostani eszemmel, és érzékenységemmel az irodalom iránt azt állítom, hogy ez a könyv mégiscsak ad az embernek valamit! Most egymás mellé állítva a hét könyvet, meglátok egy világot. Egy furcsát, ami még mindig vonz. Még mindig tud újat mutatni, teljesen újat. És büszke vagyok arra hogy, végigolvastam mind a hét kötetet. Hogy én is segítettem Harry-nek rájönni, hogy hogyan kell Bolyhoskát veszélytelenné tenni, hogy Ronnal együtt hánytam képzeletben a csigákat, hogy bátran bementem a Szellemszállásra, hogy meg mertem érinteni Cedric-kel együtt a kupát, hogy a minisztériumba indultam a barátaimmal, hogy rájöttem, hogy minél többet tudok meg az ellenségemről, annál könyebben le tudom győzni, és hogy végül szembe mertem vele állni, és mertem vállalni a halált.
Bár a hullákkal, a vérrel, és az erőszakkal még mindig nem vagyok kibékülve, úgy érzem emberileg is adott valamit ez a könyv, ha mást nem is, hát egy-egy jó napot :)

Nem változtam persze semmit. Ronba szerelmes vagyok továbbra is, és néha fogom azt képzelni hogy láthatatlan varázslók vigyáznak rám, de talán majd felnövök én is!

2008. február 7.

azthiszem

Egyszer egy ismerősöm elmondta hogy ha a jövőt nézi, hogyan lát engem. Először azt mondta hogy úgy lát maga előtt mint a Harry Potter egyik szereplőjét, Mrs. Trelawney-t. (aki nem tudná: hatalmas kör alakú szemüveg, hihetetlen nagy, kócos haj, hosszú ujjak, gyűrű, nyaklánc, soksok, jósnő :P)
Aztán pár óra múlva a véleménye: ááá, most asszem olyan leszel, mint aki egy reggie partyn van, és teljesen be van tépve.
Nem tudom melyik vonz jobban :D

2008. február 6.

önkritika*féle?

érdekes. meglehetősen érdekes.
Tegnap este nem tudtam aludni. Na nem mintha nem lettem volna nagyon fáradt, csak elgondolkoztatott Raszkolnyikov önsajnálata... Meg furcsa módon zavart is. Pedig eddig azthittem nem idegen felőlem. És akkor feláll az ember, és lemegy az utcára. A legszebb ruhájában, hogy lehetőleg valaki észrevegye hogy szép. Vagy förtelmes, de végülis szép. Mondjuk: förtelmesen szép. És beül egy kávéházba. Rendel. Hozzák is. Megiszik egy kávét. Jó az íze. Olyan, hogy rá kell gyújtani. Előveszi a cigarettát, te jó ég, már csak három szál, mire lesz az elég.. Nembaj, érzi hogy ma még történni fog valami, hát nyugodtan szívja el az összeset. És tényleg, a szemközti kocsmába épp akkor téved be pár ismerős arc. Hát feláll, fizet. És átmegy hozzájuk. És ők végre mosolyognak. Nem is érzi magát egyedül. Leül hát hozzájuk. (szóismétlés, piros hullámos vonallal gondolatban aláhúztam!) És elszégyenli magát, te jó ég, már megint itt ülök. Végülis nem bántja...
Mert legalább nem azokkal van, akik csúnyán néznek rá mert "büdös", akiknek azért nem kell, mert nem olyan élete van mint a többieknek. Mert neki nem olyan kell. És még boldog is lesz a barátaitól, pedig annyira nem is akart emberekkel együttlenni. De rájött!
És rájöttem én is! Bizonyosan ragaszkodom valami butasághoz, de azthiszem ez most mégiscsak igazán jó dolog! Az angol helyetti kávék, a nevetések, a komolytalan gondolatok, az hogy mindig ottvagyok, hogy tudok gondolkozni, és sétálni sokat. És aki aztmondja hogy szép vagyok...? Azzal mit csináljak? Sajnálom...
Érdekes hogy 5 éve a kádban ugyanarra az unalmas helyre teszem a fejem! Nem fordulok meg senki és semmi kedvéért. Mert arról a helyről sok jó dolgot látni! :) Bizony.
Kicsit furcsa amikor utálnak miattad embereket, mert azthiszik hogy akit utálnak amiatt lettél olyan amilyen most vagy. Ez zavaró. És felesleges utálat.
Éljenek a pasik és az egyenes csajok!

2008. január 2.

köszönet!

Köszönöm szépen Veronikának hogy a blogján én is fennvagyok, mint fantasztikus hippi! Iszonyatosan örültem neki amikor megláttam!!!! :) Köszönöm, és nem fogom tudni elég soxor leírni ez mennyire jóó!

bejegyzés

Szóval olyan régen írtam normális dolgokról, hogy gondoltam mostmár mondhatjuk úgy is, hogy muszáj... Kaptam karácsonyra egy dévédét. Szent Rita életéről... Hát... :)
Megnéztem, már másodszorra láttam a filmet, de ismét hatalmas hatással volt rám! Azthiszem újra elkezdek komolyan imádkozni... Persze eddig is imádkoztam, de most aztán tényleg komolyan. Szeretem hogy az emberre hatnak ilyen dolgok, és jobb lesz általuk :) Most nagyon hiszek ám valamiben, de ezt már nem írom ide ki, mert nem publikus.... :)
Meg ami új, hogy KISTEHÉN fan vagyok :D De brutálisan... :) Ööö...
Basszus, nem tudok mást írni... Várom az egyetemet :) Ha megyek, ha felvesznek... :/ De miért ne vennének? :)

2008. január 1.

szilveszter

Kedves Érdeklődő(k)!
Hát nektek azért boldog új évet! Meg a többieknek is, akikkel fogok még, meg nem is fogok találkozni, szóval mindenkinek :) Nemrég értem haza a partiból... ;)
Na... Hát ilyet még kéne... Egyszer volt benne egy pillanat amikor úgyéreztem hogy most teljesen mindegy hogy mi történik, csak legyen valami nagyon nagy pörgés... Aztán ez elmúlt, sikeresen kitáncoltam, meg kinevettem, meg mást is csináltam... De ennyi füstöt egy helyen még nem láttam... Ejnye-bejnye azoknak a piszkos, romlott embereknek akik dohányoztak, és adtak, és dumáltak is még... Hát... Megőrülnék nélkületek... :D Igaz hogy nincs nagyon közeli viszony, de azért fasza!! Főleg Katával volt jó 20percenként kijárni pisilni. Meg előtte otthon másfélóránként "friss" levegőt szívni, meg beszélgetni. Csak ügye akkor jöttek a piros szentjánosbogarak... ;) Szóval a másfél órából kicit mindig kevesebb lett... Na meg a töcskölő párocska!! Éljen, iszunk az ő egészségükre is :) Rezessel külön élmény volt találkozni... :D
Ennyi elég? Nem.. Nekem sem... :( De nem búslakodok. Minnyá vége a csúnya iskolának... Meg sok hétvége van... :D

2007. december 26.

születésnap - karácsony

Ma lettem tizennyolc éves. Zsírállat :) Majd kifejtem hogy ez miért is jó :) Most megyek családozni...
Mindenkinek aki ezt még most is olvassa, áldott, békés Karácsonyt kívánok!

2007. december 15.

mese

Lázár Ervin: A manógyár

Zsiga föstő fest

Zsiga föstő az Isaszeg felé eső faluvégen lakott, amivel persze nem mondtam sokat, hiszen amióta a föld gömbölyű, minden falu minden vége Isaszeg felé esik. De Zsiga föstő akkor is a falu Isaszeg felé eső végén lakott, amikor még a föld nem volt gömbölyű. Na ugye, így már egészen más! Ebből egyfelől napfénynél világosabban következik, hogy amit elmesélek, az réges-réges-régen történt, másfelől az is látszik belőle, hogy aki nem akarja, annak nem kötelező elhinni színes-színig igaz történetemet. De aki elhiszi, az tudja jól, hogy ekkoriban az egész világ fehér volt. A hófehér égbolt alatt, a hófehér földön, a hófehér tengerek partjain hófehér erdők lombosodtak, hófehér folyók kanyarogtak a hófehér hegyek között, hófehér tehenek ittak a hófehér habokból, a hófehér réteken hófehér fűszálak lengedeztek, s a hófehér fűszálon hófehér katicabogár sétált, akinek fogalma sem volt róla, hogy neki hét pöttye van, hiszen hófehér háton hófehér pötty, az annyi, mint a semmi.

Jó dolga volt Zsiga föstőnek. Naphosszat hevert hófehér hátán, hófehér kertjének hófehér fái és hófehér bokrai között. Ha meg nagy ritkán festeni támadt kedve, elővette hófehér palettáját, kinyomta rá a hófehér festéket, és hófehér ecsetjével hófehér tájakat, hófehér csendéleteket és hófehér aktokat pingált a hófehér vászonra. Ha elkészült, nagy büszkén mutatta:

– Na, milyen?

Milyen lett volna?! Hófehér!

Ilyen hófehéren forgott a világ kereke egészen addig a nevezetes napig, amikor Bazsarózsa Mária sírva fakadt.

Hogy mi közünk nekünk Bazsarózsa Máriához? Sok, nagyon sok, mivel ő Zsiga föstő felesége. Bazsarózsa Mária igazán szemrevaló fehérszemély volt, nála fehérebb személyt elképzelni is nehéz lenne. A haja fehér, mint a vadgesztenye, a szeme fehér, mint a smaragd, ajka fehér, mint a rubin, a bőre fehér, mint a hajnali nap fehér ragyogása. Ott ült hát Bazsarózsa Mária fehér szobája fehér székén, s fehér szeméből nagy, fehér könnycseppek potyorásztak, panaszosan végigfolytak fehér arcán, s rácsöppentek fehér pruszlikjára.

– Mi bajod, édes, egyetlen lelkem, bogaram? – kérdezte Zsiga föstő, aki, mint látjuk, a szép szavakért sem ment a szomszédba, de a szép szavak azokban a világ eleji időkben is annyit értek, amennyit most.

– Azért sírok – hüppögte Bazsarózsa Mária –, mert olyan egyforma minden ruhám.

Ajaj, érezte ám Zsiga föstő, hogy nagy baj van. Itten ruháról van szó, abban pedig a nők nem ismernek tréfát. Összeszedte hát minden ékesszóló-tudományát, és rázúdította Bazsarózsa Máriára.

– Már hogy volna egyforma, amikor van hosszú, rövid, kivágott, bevágott, slingelt, buggyantott, suttyantott, pliszírozott, passzírozott, áthúzott, horgolt, kötött, kézzel szőtt, nyújtott, koptatott, bolyhozott, selymes, recés, szűk, zsák, mák, rák…

– De nem és nem – toppantott egyet fehér cipős, fehér harisnyás fehér lábacskájával Bazsarózsa Mária. – Nem úgy gondolom!

– Hát hogy gondolod, kedveském?

– Nem tudom – sírta Bazsarózsa Mária –, de másmilyen ruhákat akarok.

Látod, ilyenek a nők. Nem tudják pontosan, de a szívük legmélyén érzik. Mert honnan is tudott volna Bazsarózsa Mária a színekről, hiszen akkoriban az embereknek még az álmai is fehérek voltak. De lám, mégis megérezte. Talán egyszer, amikor eltöltötte a Zsiga föstő iránt érzett szeretet, akkor derengett föl neki, mint valami égből szivárgó zene, egy csöppnyi világoskék. Vagy éppen ellenkezőleg, amikor haragra gyúlt iránta, megvillant előtte egy szikrányi piros. De akárhogy is érezte meg, hajthatatlan volt. Csak sírt és toporzékolt – pedig állíthatom, hogy különben nem szokása. Így aztán mit volt mit tenni, Zsiga föstő kénytelen-kelletlen beadta a derekát.

– Na, várj csak – mondta, és odament a műterme sarkában álldogáló nagy, fehér ládához (tulipántos láda volt különben, csak hát ugye, fehér alapon fehér tulipánok?), fölnyitotta a födelét, mélyen belehajolt és matatott, kutatott odabent, zirgett, zörgött, mint egy kisegér. Aztán nagy sóhajjal kiemelkedett belőle, s a kezében egy tubust tartott. Letekerte a kupakját – és láss csodát! –, mint az új világ, maga a győzedelmes világ, a piros festék vakítva áradt a hófehérségbe, és Bazsarózsa Mária felsikkantott a gyönyörűségtől.

Zsiga föstő pirosra festette a felesége szoknyáját.

Bazsarózsa Mária nagy boldogságában kiszaladt az udvarra, végigszáguldotta a kertet, az utcát, hühű, a fehér világban egy tűzgolyó, egy vulkánkitörés, egy csillagrobbanás, piros, piros, piros.

A szemük elé kapták a kezüket mindenek. De csak azért, hogy gyorsan lekapják újra, és tágult pupillákkal igyák a mámoros, lobogó piros csodát.

És zúgás támadt. Én is színes akarok lenni, én is, én is. Egyre többen, egyre erősebben. És a nagy zúgásban Zsiga föstő agyából kikunkorodott egy nagy, piros gondolat. Kapta piros ecsetjét, és pirosra festette a házat, a kertet, a ribizlibokrokat, a tyúkokat, a malacot, piros mosoly jelent meg Zsiga föstő piros bajsza alatt, s már látta magát, ahogy piros ég alatt, piros dombok között, a piros Rákos-patak piros partján, piros hátán heverészik, piros kertje piros fái és piros bokrai között. És ha nagy ritkán fösteni támad kedve, hát előveszi vérpiros palettáját, kinyomja rá a vérpiros festéket, és vérpiros ecsetjével vérpiros tájakat, vérpiros csendéleteket és vérpiros aktokat pingál a vérpiros vászonra.

Zsiga föstő máris az égre fogta ecsetjét. Na, de mit lát? Az ég elhúzódik. Elhúzódnak a vizek. Elhúzódnak az őzek, a nyulak, vadgalambok, kökények, szilvák, kankalinok, harangvirágok. Azt mondják, nem akarnak pirosak lenni.

Piroslik Zsiga föstő haragja a nagy pirosságban.

– Hogyhogy nem akartok?! Hát milyenek akartok?!

– Te vagy a föstő, neked kell tudni – mondják a vizek, az őzek, a nyulak, a vadgalambok, kökények, szilvák, kankalinok, harangvirágok. És azt mondja az ég is.

– Ej – morran egyet Zsiga föstő, és bemegy a műtermébe, fölemeli piros ládájának piros födelét (tulipántos láda különben, na, de piros alapon piros tulipánok?), mélyen belehajol és kutat, matat odabent, zireg-zörög, mint egy kisegér, aztán nagy sóhajjal kiemelkedik, a keze tubusokkal tele; na, látod, és már fest is.

Nyüszög, sikogat, kacarászik, dalol gyönyörűségében a világ. Fölragyognak rajta tűzsárgák, olívzöldek, mélykékek, pirosok. Zsiga föstő izzad, dolgozik. Feldübörögnek a szivárványszínű vízesések, mint a csillagszóró, a kitörő tűzhányó, sárgásvörösen izzik a láva, sötétzölden zúgnak a fenyvesek, aranysárgák a búzatáblák, és nincs megállás, mert jön az ősz; ami eddig zöld volt, azt most sárgára, pirosra kell festeni, aztán jön a tél a sok fehérrel, aztán a tavasz türkizei, rózsaszínei, élénksárgái, áttetsző zöldjei, mosolygós barnái. Dolgozik Zsiga föstő keményen, lám, az emberekre is van gondja, micsoda szépre festi a lányokat, s ahol meg haragot, viszályt lát, oda nagy fekete pacákat pöttyint, hogy épp a szívére ment annak az ordító embernek, a savas eső áztatta erdőket is befeketíti Zsiga föstő, de látszik rajta, jobb szeret esküvőt festeni, virágokat varázsol az ifjú pár lába elé, színes szalagokat lobogtat a menyasszony hajában, szikráztatja a napot, biztos lehetsz benne, hogy estére szép, mélyvörös naplemente lesz – így örvend Zsiga föstő, ha megértést és szeretetet lát.

S ha nagy ritkán akad egy szusszanásnyi ideje, hanyatt fekszik ezerszínű kertje zöld fái és bokrai között, elgyönyörködik gesztenyebarna, bazsarózsaarcú, türkizszemű feleségében, aki zölddel slingelt, sárgával buggyantott, pirossal suttyantott, arannyal pliszírozott, püspöklilával passzírozott, égkékkel áthúzott, robbanóvörös és aléltsárga és kukorékolókék ruhákban sétálgat a csodálatosan tarkabarka világban. És maga sem tudja, miért, olyan boldog Zsiga föstő, amilyen még sose volt. És ha azt kérdeznéd, mi ebből a tanulság, hát csak annyi, láthatod, a világ ügyes-bajos dolgait mindig a nők igazítják el.

élmény :)

Na már épp itt volt az ideje hogy írjak. :)
Most mindenki örül, széles vigyor az arcokon, és nagyon nyitott szívvel és lélekkel meghallgatja a mindenki hogy mit is mesél rita :)
Na...
A hetem nem volt semmilyen, tehát nem írok róla. Illetve egy jó dolog mégiscsak volt, irodalomból végre megírhattam a témazárót amit már régóta vártam :) Meg jött hozzánk előadást tartani Maróth Miklós professzor úr. Róla bővebben: http://www.mta.hu/index.php?id=421&TID=485
Nagyon jó előadás volt az iszlám vallásról. Utána meg beszélt még egy kicsit az egyetemről... Hát hogy is mondjam. Sikerült kicsit elkeserítenie... De végül is amit mondott az annyi volt hogy örüljünk ha van valami, ami nagyon érdekel minket, mert akkor már el tudunk indulni. És nekem megvan hogy mit szeretek szenvedélyesen, és így nekem már elvileg nagyon jó. Persze, csak szeretnék egyetemre járni... Na majd meglássuk :)
Ezenkívül... Pénteken mentem Veszprémbe, mert vooolt Kispál koncert!! Ilyen 20 éves születésnapi bigyula.. Na, ketten mentünk. Egy iszonyú jófej csajjal mentem, és nála aludtam, és tökjó mert tökjófej :) (a sok "tökjó" kifejezés következetesen került bele:)) Szóval az Expresszóban volt a koncert, és iszonyú hamar odamentünk hogy legyen helyünk. Persze még nem voltak sokan, de így üldögéltünk másfél órát és dumáltunk, ami elég őszintére sikeredett. Ezalatt nem ittunk, nem csináltunk semmit, csak pofáztunk, én hülye fejeket vágtam, és a hamutartóval játszottam, amit el akartam lopni, de nem jött össze. (elfelejtettem) Szóval úgy volt hogy 10-kor kezdődik, de 10-kor még semmi nem volt, csak emberek :) Aztán játszott egy rövid ideig a Csókolom nevű formáció... Nos, hadd ne mondjak véleményt, nem szeretnék azzal a nővel találkozni... :D De egy jó volt... Illetve kettő. Az egyik, ami nagggyon jó tényleg, hogy közben befigyeltünk egy általunk "kendős csávó"-nak nevezett fiút, és mindig a közelében voltunk :D Teljesen szerelmesek lettünk... :P Aztán megismertük Dórit! Előttünk állt, egyszer csak hátranézett, és mondta hogy ha Kispálra jöttünk, akkor jóarcok vagyunk, és megölelt. Kiderült hogy a pasija otthagyta, hogy magyar szakos, adott cigit, ölelgetett, meg folyamatosan bocsánatot kért, de mondta hogy nem tehet róla hogy ilyen, egyszerűen csak nagyon be van már állva... Ő jófej volt :) Utána mindig köszönt :) Aztán végül is 11-kor elkezdődött az igazi nagy koncert, és állati jó volt! (ha szemléletesen akarnám magam kifejezni azt mondanám, hogy kurva jó volt, de nem mondom :D ) Szóval 3-ig tartott... Basszus, a végére már mindenkit "ismertünk", ami annyit tesz hogy tudtuk hogy vannak a raszták, a drogosok, az idegbeteg hülyelányok. Hárman voltak, össze-vissza löködtük őket. (kicsit szét voltak esve... :)) Szóval megérte...
Most nem tudok mozogni, és nincsen hangom, és fáradt vagyok, meg kék-zöld, de nagyon nagyon... Azt hiszem a konklúzió mindkettőnknek ugyanaz volt:
Ilyen minimum havonta kéne (ha nem kéthetente) mert ez végre kizökkentene! Értitek... :) Amúgy februárban lesz szintén itt Kistehén, arra is megyünk :) De akkor már inni is fogunk :)

2007. december 8.


Tessék.. Elvágyódás!
"Любовь? Что такое любовь? - думал он. - Любовь мешает смерти. Любовь есть жизнь. Все, все, что я понимаю, я понимаю только потому, что я люблю. Все есть, все существует только потому, что я люблю. Все связано одною ею. Любовь есть бог, и умереть - значит мне, частице любви, вернуться к общему и вечному источнику." / Война и мир - Tolsztoj /
Ha még nem láttátok a Le fabuleux destin d'Amélie Poulain című filmet, gyorsan nézzétek meg!

Nem tudom mi van velem mostanában, de valami van.. Valami nagyon furcsa, és nagyon nem jó dolog... Szenvedek. Ennyi van.
És nem tudom mi vihetne el, mitől lehetne jobb nekem, vagy egyáltalán mitől lehetnék tovább.. Sajnos soxor gondolkozok, és így sokat szenvedek emiatt is, mert rengeteg mindenre rájövök, vagyis inkább rengeteg minden jut az eszembe feleslegesen.. És szoktam az ilyen hirtelen eszembe jutott gondolatokon parázni, mert ilyen vagyok... Egyszerűen nem tudom nem ezt csinálni. Pedig szeretném... Szeretnék egy szép jövőképet, ahol mindig mosolyogni fogok. És ahol szeretni fog az is, aki most nem is szeret.
Nem is tudom hogy ha most eltűnnék a világból kik is hiányoznának pontosan... Érdekes dolgok vannak a világon.. Ez is pont egy ilyen érdekes dolog. Hogy kiírok ide magamról egy csomó dolgot, és közben nem szeretném ha bárki tudna róla hogy bennem ezek vannak.
Óh, hát tényleg ennyire borzasztó lenne az egész?